Értékteremtő képeket mutatnak (A Mohos Fotóklub szabadtéri tárlata)

Értékteremtő képeket mutatnak (A Mohos Fotóklub szabadtéri tárlata)

Óriáspannókon rendezte meg ez évi tárlatát Sepsiszentgyörgy főterén, a megyeháza előtt a helybeli Mohos Fotóklub. A kiállítást tegnap délután nyitották meg, és a hónap végéig látogatható.

Hírdetés

Hlavathy Károly klubelnök megnyitóbeszédében emlékeztetett, a harmincöt éves fotóklub 2006 óta minden évben megszervezte éves kiállítását, mindig az utolsó esztendőben készült alkotásokból válogatva. A sors adta minden nehézség – járvány, online világ, székhelyhiány, háború, gazdasági válság – ellenére sikerült fennmaradniuk élő alkotóközösségként, jelezte, s hozzátette, igaz, már nem negyvenen, mint ezelőtt három-négy évvel, de még mindig vannak huszonöten, akik közül tizenkilencen állítottak ki. Elveikhez hűen nem zsűrizték a képeket, minden szerző az általa kiválasztott három fotót hozta el. Igyekeznek a tartalmi fotográfia irányába terelni klubtársaik alkotó tevékenységét, mondta a fotóművész. Kevés köztük a hivatásos fotós, számukra a fotózás szenvedély, talán életforma is. Az, amiben a közösségen belül különböznek egymástól, az a másság, senkit nem kényszerítenek az uniformizmusra. Másságuk másságát kiállítva tüntetnek, és próbálják igazolni, hogy másképp is lehet értéket teremteni.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »