Erőt adó színházi fesztivál a Cenk alatt – mérhető, komoly rendezvénnyé nőtte ki magát a brassói magyar színházi szemle

Erőt adó színházi fesztivál a Cenk alatt – mérhető, komoly rendezvénnyé nőtte ki magát a brassói magyar színházi szemle

Már önmagában siker, hogy a jelen lévő szakmabeliek dicsérték a szemlét, biztattak, hogy csak így tovább – számolt be a Krónikának Toró Tamás, a vasárnap este zárult négynapos brassói magyar színházi szemle főszervezője. A másodízben tartott fesztivál, amelyre erdélyi, magyarországi és újvidéki társulatok is érkeztek, jóval sikeresebbnek bizonyult az első kiadásnál.
„Nagy öröm és elismerés számunkra, hogy az erdélyi, Kárpát-medencei színházi szakma Brassóra figyelt ezekben a napokban. Már önmagában siker, hogy a jelen lévő szakmabeliek dicsérték a szemlét, biztattak, hogy csak így tovább” – összegezte a Krónika megkeresésére Toró Tamás, a vasárnap este zárult négynapos magyar színházi szemle főszervezője. Mint kiemelte,

a másodízben szervezett fesztivál – amelyre erdélyi, magyarországi és újvidéki társulatok is érkeztek a Cenk alatti városba – határozottan sikeresnek bizonyult, jóval túlszárnyalta az első kiadást nézettség, színvonal, felhozatal tekintetében is.

„Mindenekelőtt kettéosztanám a fesztivált: a nagyszínpadi előadásokra és a kísérőrendezvényekre. A nagyszínpadi produkciók óriási sikernek örvendtek, itt kiemelném a vásárhelyi színház Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan című előadását, amelyre Budapestről, Kolozsvárról, Nagyszebenből, Sepsiszentgyörgyről is sokan érkeztek. Ez azért is nagy öröm, mert a brassói magyarok évekig Szentgyörgyre jártak színházba, most pedig már fordítva is megtörténik” – mondta Toró Tamás.

Kérdésünkre kitért arra is, hogy akárcsak a Brassói Magyar Napokra, a színházi szemlére is egyre többen érkeznek a Cenk alatti városba a szélrózsa minden irányából, az átlagnézőszám pedig most nagyon magas volt, tekintve, hogy Brassóban nincsen magyar társulat.

Átlagosan 500 néző követte figyelemmel a nagyszínpadi előadásokat, és a kísérőrendezvények fogalma is kezd egyre otthonosabbá válni a brassói színházkedvelők körében:

Hírdetés

a stúdió-előadásokon, egyéb kísérőrendezvényeken, felolvasásokon is jóval többen vettek részt, mint a tavaly. Toró Tamás megemlítette a sepsiszentgyörgyi Tesztoszteron színészzenekar koncertjét és a bulit, amire ugyancsak vevő volt a brassói közönség.

„Összességében a szakma is nagyra értékelte a fesztivált. Ide kapcsolódik, hogy Újvidéken nagy hagyománya van a színháznak, hatalmas nemzetközi fesztiválokat szoktak szervezni, és az ottani színház igazgatója, Venczel Valentin színész, rendező vasárnap nemzetközileg is mérhető, jó megszervezett rendezvénynek titulálta a mi szemlénket” – fejtette ki a főszervező. Hozzátette, Pál Attila, a marosvásárhelyi nemzeti színház produkciós igazgatója is dicsérte a szemlét, mint mondta,

figyelemre méltó, komoly fesztivállá nőtte ki magát rövid idő alatt,

és azt is tudni kell, hogy Venczel Valentin és Pál Attila nagyon sokat segített a fesztivál színvonalának alakításában. Toró Tamás azt is elmondta, a szemlén a Látó szerzőinek, szerkesztőinek felolvasóestjét is figyelemmel követhette a közönség, sokan vettek részt a felolvasószínházi eseményeken is, úgy tűnik, a szemle egyre inkább kezd a brassói magyar közösség életének szerves részévé válni.

„Mindenképp nagy erőt ad számunkra a népes közönség, erőt ad a folytatáshoz, hogy egyre nagyobb szemlét szervezhessünk a Cenk alatti városban hiánypótló rendezvényként. A távlati cél az, hogy olyan erős alapozás alakuljon ki a brassói magyar fesztiválok alatt, ami előbb-utóbb oda vezet, hogy létrehozhatjuk saját magyar társulatunkat”

– fogalmazott Toró Tamás. Hangsúlyozta, egy olyan városban, mint Brassó, ahol nincs magyar színházi társulat, hatványozottan nehezebb megszervezni egy magyar színházi szemlét, és ez nem volt egyszerű, ezért mindenképpen köszönet illeti szervezőtársait, a munkában részt vevő harmincegy önkéntest.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »