Erőszakos tüntetések és több száz letartóztatott Venezuelában

Négyszáznál több embert őrizetbe vettek helyi idő szerint szerdán Venezuelában az élelmiszerhiány miatt kitört, erőszakba torkolló tüntetések után.

Luis Acuna, az északkeleti Sucre szövetségi állam kormányzója sajtótájékoztatóján nyugalomra intett.

Azt mondta, hogy az állam fővárosának, Cumanának az egyik sugárútján 15 boltot fosztottak ki a tiltakozók: szupermarketekbe, ruhaboltokba és egy optikai boltba is betörtek.

Az ellenzék azt állította, hogy a zavargásokban lelőttek egy férfit, de Acuna ezt tagadta, szerinte senki sem halt meg, és sebesültek sincsenek.

Zavargások voltak a szomszédos Anzoátegui államban is. Nelson Moreno kormányzó azt mondta, hogy ott nyolc embert vettek őrizetbe a fosztogatások miatt, de ketten közülük ismert bűnözők voltak, akik már korábban gyilkoltak, raboltak és loptak.

Moreno az erőszakos tüntetések miatt tanácskozásra hívta a biztonsági szolgálatok illetékeseit és a polgármestereket. Azzal vádolta Henry Ramost, az ellenzék által uralt venezuelai nemzetgyűlés elnökét, hogy erőszakot szít a közösségi médiában.

Az ellenzék szerint a tiltakozások az élelmiszerhiány miatti elégedetlenség nyomán törtek ki.

Venezuelában hónapok óta gazdasági, társadalmi és politikai válság uralkodik.

Az ország legfőbb terméke és exportcikke a kőolaj, devizakészletének 96 százaléka az energiahordozó eladásából származik. Az olajár esése miatt a gazdaság is mélyrepülésbe kezdett. Rendszeresek az áramkimaradások, a termelés akadozik, a boltok üresek, az infláció elszabadult.

Az ország gyakorlatilag minden fogyasztási cikket importál, de már nincs több pénze a behozatal finanszírozására, ez magyarázza az élelmiszer- és gyógyszerhiányt.

A társadalmi konfliktusokkal foglalkozó egyik tudományos központ minapi összegzése szerint a dél-amerikai országban az év első öt hónapjában 680 tüntetés volt az élelmiszerhiány miatt, továbbá 254 fosztogatás és fosztogatási kísérlet.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »