Erősödik a hátország – tradicionális női szerepekről a Vármegyében (Képes beszámoló)

Erősödik a hátország – tradicionális női szerepekről a Vármegyében (Képes beszámoló)

Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) nagy hangsúlyt fektet a tradicionális női szerepekre is (a férfiúi harcos nevelés mellett), és egyre több új fiatal lány csatlakozik a Mozgalomhoz, akiknek külön foglalkozási hétvége lett kijelölve. A próbaidős és a Vármegyés Ifjúsági Táborban részt vett, illetve a Mozgalom iránt érdeklődő lányok a vármegyés központban, a Bakonyban gyűltek össze. A résztvevők jó hangulatú és tartalmas napokat tudhatnak maguk után, hiszen számos tapasztalattal gazdagodtak.

A fiatalok szerda délután érkeztek meg, és az összejövetelt Barcsa-Turner Gáborral (HVIM társvezető) és Kónyi-Kiss Botonddal (HVIM alelnök) való elbeszélgetés nyitotta, amely folyamán szó esett a női feladatvállalásról, továbbá a modern férfi-nő kapcsolatot állították szembe a tradicionális kapcsolattal. Mindenki elmondhatta személyes véleményét, tapasztalatát, és számos fontos kérdés került megválaszolásra, mint például az, hogyan lehet nőként részt venni egy olyan közösségben, ami alapvetően férfias karakterű, és tevékenysége is a harcos úthoz kötődik. Ezután a nyílt tűzön megsütött vacsora elfogyasztása következett, majd a kenyérsütés folyamatának egy részével ismerkedhettek meg a lányok. Eközben szó esett a sütés különböző gyakorlati praktikáiról, azonban a házi kenyér „tescos” kenyérrel való értékbeli különbségeit is megvitatták. A közös esti imádság után nyugovóra tért mindenki.A következő napot az íjászat nyitotta. Volt, aki ekkor fogott először íjat a kezében, azonban mindenki rendkívüli koncentrációval és ügyességgel vett részt ezen a programponton. Az íjászat különlegessége volt, hogy az íjászkodóknak csendben összpontosítva, valamint légzőgyakorlatokkal egybekötve kellett a nyílvesszőt ellőniük, különböző pozíciókból. Mindez egy meditációs gyakorlat is volt egyben, mely a sport szakrális szempontból való megközelítését tárta a résztvevők elé.A reggeli után Barcsa-Turner Gábor japán művészeti kiállításában ismerkedhettek meg a lányok a kalligráfia, fametszet, festészet, keramikus, suiseki és egyéb művészeti ágakkal, illetve antik pengék által szemléltette a japán kard és harcosok különleges világát. Sor került autentikus japán zöldtea-kóstolásra is, aminek elkészítési folyamatát a próbaidős lányok vezetésével a résztvevők végezték el.A csütörtöki nap a kenyér- és pizzakészítésről szólt, a résztvevők mind egy kinti kemencében, mind a sütőben való sütést kipróbálhatták. Ebédre pizzát készítettek közösen, ami azt jelenti, hogy a tészta és a feltétek előkészítése és elkészítése is az ő feladatuk volt. Az eredmény sikerességéről a képek árulkodnak. Az ebédet követően teljes kiőrlésű és fehérkenyeret készítettek, melyek ugyancsak nagyon finomra sikeredtek.A nap további részében kötött, majd kötetlen beszélgetés zajlott egy tapasztalt vármegyés feleséggel, aki megosztotta feleségi és anyai tapasztalatait, tanácsait.A pénteki nap egy reggeli edzéssel egybekötött alapvető közelharci oktatással indult, ahol a Farkasok Hagyományőrző és Ifjúságképző Csoport vezetője tanított néhány praktikus fogást, aminek a lányok éles helyzetben hasznát vehetik, ha támadás éri őket. A reggeli után elmentek túrázni gyalogosan, illetve terepjáróval egy nagyobb távot is megtettek.Az összejövetel teljes mértékben sikeresnek mondható, mivel a visszajelzések szerint a lányok mind lelkileg, mind szellemileg feltöltődtek.További képek az összejövetelről:A FARKASOK HAGYOMÁNYŐRZŐ ÉS IFJÚSÁGKÉPZŐ CSOPORT ÚJ ALAPKIKÉPZÉST
HIRDET SZEPTEMBER 18-20. HÉTVÉGÉVEL.
Hiúzok néven elindul lányok számára is a képzés, ugyanezen időpontban.
Jelentkezni a [email protected] lehet 16 és 35 éves kor közötti férfiaknak és nőknek! Bővebb és részletes tájékoztatás e-mailben.
(Szent Korona Rádió)Kerecsen – Magyarország egyik legrégebbi íjászboltja és íjászlőtere
– A Szent Korona Rádió támogatója (X)

Hírdetés

The post Erősödik a hátország – tradicionális női szerepekről a Vármegyében (Képes beszámoló) appeared first on Szent Korona Rádió.


Forrás:szentkoronaradio.com
Tovább a cikkre »