Erősen kezdtek az autómegosztók

Erősen kezdtek az autómegosztók

Mindkét autómegosztó szolgáltató kedvező fogadtatásról beszél, de a kettejük közötti verseny még csak az elején tart.

A GreenGo és a Mol kezdetben arról tárgyalt, hogy együtt lépnek az autómegosztó piacra, de ezek a megbeszélések – az előbbi cég állítása szerint – nem vezettek eredményre, a GreenGo után néhány hete pedig megjelent a Mol Limo is.

Már a január 25-i indulás napján rengetegen kipróbálták a Mol közösségi autómegosztó szolgáltatását, már több mint tízezer regisztrált felhasználó van – közölte a Világgazdasággal a Mol, amely szerint a nagy érdeklődésben a rendkívül kedvező díjszabás is közrejátszott. A tipikus utas naponta kétszer és átlagosan fél óránál valamivel tovább limózik.

A hazai piacra 2016 novemberében elsőként lépő GreenGo autóit átlagosan hét kilométeres útra veszik igénybe az autósok, és 35-37 percig használják őket: 25 percig vezetik az autókat, és 10-12 percig parkolnak velük – mondta lapunknak Michaletzky Bálint, a GreenGo Car Europe Kft. ügyvezetője.

A GreenGo bő egy éve a kockázat csökkentése érdekében kisebb területen, mintegy 25 négyzetkilométeren indult, kezdetben 45 tisztán elektromos autóból álló flottával. A cég az ügyféligények szerint, organikusan növekedett. Miután látták, hogy stabil a kereslet, tavaly decemberben jelentősen bővítették a lefedettséget, így ma már Budapesten csaknem 60 négyzetkilométeren érhető el a szolgáltatás, az autók számát pedig 168-ra emelték. A kezdeti időszakban gazdaságossági elvárásokat sem fogalmaztak meg, a saját fejlesztésű rendszer tesztelése volt az elsődleges. Az évtizede tartós bérlettel foglalkozó szakmai befektetőjüktől, a CE Rent Zrt.-től bérlik az autókat, a cél 300-500 elektromos autó forgalomba állítása, és 80-90 négyzetkilométeres lefedettség elérése.

A járművek száma, a szolgáltatási terület és a tarifák is kísértetiesen hasonlítanak a Mol Limo paramétereihez, ami a korábbi sikertelen együttműködési tárgyalások ellenére meglepte a GreenGo csapatát a versenytárs januári indulását látva. Egyes hírek szerint a Mol még nem állította forgalomba a teljes induló, 300 autós flottáját, és csak 190 körüli autó érhető el nála.

A Mol szerint ennek az az oka, hogy a térképen csak az éppen elérhető és megfelelő töltöttségi szintű autók látszódnak. Az első másfél hét tapasztalatai azt mutatják, hogy 15 percnél nem áll tovább egy autó, a járművek folyamatosan használatban vannak.

Ha mindkét cég kiépíti a tervezett flottáját, akkor 600-1000 autó lesz majd Budapesten. Egyelőre úgy látják, az autómegosztás hiánypótló szolgáltatásként a tömegközlekedés és a saját autó/taxi közé furakodik be. Michaletzky Bálinték célja inkább az, hogy visszaszorítsák a saját autó használatát, illetve hogy a környezetkímélő elektromos járművek használatát támogassák. Ez a kormányzat és a főváros célja is, ezért meglepő, hogy a Mol Limo flottájában egyelőre kisebb arányban vannak az elektromos járművek.

 


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »