Erős utórengés Olaszországban

Erős utórengés Olaszországban

Újabb, erős utórengés volt Olaszország középső részén. Áldozatokról, sérültekről egyelőre nem érkezett hír.

Újabb erős utórengés rázta meg pénteken reggel Olaszország középső részét, és okozott további károkat Amatrice településén. Újabb halálos áldozatokról, sérülésekről ugyanakkor egyelőre nincs hír.

A rengés 4,8-es erősségű volt az olasz geológiai intézet mérései szerint. A fél hét előtt két perccel történt főrengést több utómozgás követte.

A szerdai, 6,2-es erősségű földrengés sújtotta területen folyamatosak az utórengések, akadt már köztük a péntek reggelinél erősebb, 5,1-es is.

Már 267 halott

Időközben tovább emelkedett a halottak száma: péntek reggelre már 267 holttestet emeltek ki a romok közül. A kórházban ápoltak száma négyszáz.

Legalább nyolc külföldi van a halálos áldozatok között

A BBC-nek adott nyilatkozatában a természeti csapás által leginkább sújtott Amatrice egyik önkormányzati tisztségviselője azt mondta, hogy a halottak között három brit állampolgár van.

A Daily Mirror című lap szerint egyikük egy 14 éves londoni fiatal, aki családjával együtt nyaralt ebben a városban. Szülei és nővére túlélték a katasztrófát.

Korábbi jelentések szerint öt román állampolgár is életét vesztette, tizenegyet pedig az eltűntek között tartanak nyilván – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

A spanyol külügyi tárca úgy tudja, hogy egy 26 éves nő vesztette életét Illica városban, ahol férjével nyaralt.

A kanadai és a salvadori kormány is jelezte, hogy egy-egy állampolgára szintén az áldozatok között van. (MTI)


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »