Érik a muzsika

Érik a muzsika

Szüretelni nem csak a szőlőt lehet, ha itt az ősz. Pécsett a zenét is fürtökben gyűjtheti a Zeneszüret fesztiválon: looper koncert, zenelépcsők, spanyol tüzű táncprogramok, térzenék várják Baranya megye megyeszékhelyén, ahol a Londoni Filharmonikus Zenekar is hangversenyt ad.

A 2016-os programsorozat a táncra fókuszál, a ma kezdődő, vasárnapig tartó találkozón nemcsak a hangversenytermekben szól majd a muzsika, hanem rendhagyó helyszíneken is, így lépcsőkön, botanikus kertben, piacokon, ezáltal talán azokhoz is eljutnak a melódiák, akik nem tudatosan készülnek a műsorokra.

A zenei forgatag ma este hat óra negyven perckor a Kodály Központ előtti téren startol, ahol megszólalnak a fanfárok, megnyitva a fesztivált és tisztelegve a társrendezvény X. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó előtt is. A nyitókoncerten a Budapesti Vonósok játszanak este nyolckor Piltz János koncertmester vezetésével, és szakítva a hangverseny tradíciókkal, a helyszín ezúttal a PTE BTK–TTK Botanikus Kertje lesz.

A másik jelentős helyszín a különleges miliőjű Pécsi Bazilika, amelynek négy manuálos, 6101 síppal rendelkező orgonáját szerdán fél nyolckor Fassang László orgonaművész szólaltatja meg, a koncerten feleségével, Rohmann Ditta csellóművésszel együtt lép fel. Ezen a napon a zene, tánc és irodalom hármas-egységének motívumait és kölcsönhatásait elemzi a Jelenkor folyóirat estje a Nappali bárban este hét órától Uhrik Dóra Kossuth-díjas táncművész, Szatmári Sándor zenekritikus és a lap főszerkesztője, Ágoston Zoltán részvételével.

A világhírű Londoni Filharmonikus Zenekar Baráti Kristóf hegedűművésszel és Vlagyimir Jurovszkij karmesterrel érkezik Pécsre csütörtökön este. Magyarország egyetlen looper zenekara, az InFusion Trio is ezen a napon muzsikál a Nappali Bárban.

Bolero-maratont rendeznek pénteken a Kodály Központban, a rendhagyó éjszakai program során a Budapest Táncszínház a Szegedi Szimfonikus Zenekarral, a Kecskeméti City Balett a Zoord Zenekar közreműködésével, a Miskolci Balett pedig a Bodoo & Peter Hyde-dal értelmezi újra Ravel népszerű művét. Szintén pénteken a Tér–Zene keretében az egész város zenével telik meg, különböző együttesek a pécsi vasútállomáson, az autóbusz pályaudvaron, a PTE Ifjúság úti aulájában, a Nagypostán, az Árkádban és Pécs főbb terein muzsikálnak az arra járóknak, a nap záróhangversenyét este héttől pedig a Széchenyi téren tartják.

Természetesen a zene világnapját is megünneplik: kora reggel a piacokon indul az élő utcai muzsika, este a Pezsgőházban spanyol vacsoraest és a Flamenco Sopianae várja a közönséget, a Pécsi Bazilika előtt, a Dóm téren és a környező épületek tornyaiból trombiták, kürtök és harsonák játsszák a fanfárt. A Püspöki Palota Díszterme idén debütál a fesztiválon: itt a zene világnapján Balog József zongoraművész ad hangversenyt, vasárnap, a programsorozat zárónapján gyermekkoncerttel várják a családosokat a Palatinus Hotel Bartók-termében.

Lesz kiállítás is a Kodály Központban, Ficzek Ferenc Hátrahagyott kijáratok című tárlata a tánchoz kapcsolódik, a Zeneszüret filmklubja is a tánccal kapcsolatos filmekre koncentrál, illetve a négy éve sikerrel működő Zenélő Egyetem Zenebutik című kurzusába is bepillanthatnak a látogatók.

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »