Érettségi tétel lett Forgács Péter Szuperholdja

Beékelődött Örkény Tótékja és Homérosz Odüsszeiája közé egy esztergomi középiskolában. A párkányi tanár egyre ismertebb írói körökben. Sorra kapja az irodalmi díjakat. Nemrég harmadik helyezést ért el novellájával a magyarországi SiópArt irodalmi lap pályázatán.

Hogy talált rá erre a pályázati kiírásra?

Amióta komolyabban foglalkozom az írással, rendszeresen indulok novellapályázatokon azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a folyamatos publikálás mellett ilyen módon is megmérettessem magam és prezentáljam az írói munkámat. Persze, ez is, mint megannyi más önkéntes vállalás magában rejti a kudarc lehetőségét, de nekem eddig, hál istennek, jók a tapasztalataim, hiszen 2014-ben életem első, ehhez hasonló írói versenyét megnyertem.

A SiópArt irodalmi lap pályázatán már tavaly is részt vettem, akkor ugyan lemaradtam a dobogóról, de a novellám, közel ezer mű közül bekerült az első tízbe. Gondoltam, újra benevezek, hátha. Idén, közel 400 pályamű között megosztott harmadik helyezést értem el.

Örülök, hogy egymás után másodszor is sikerült bekerülnöm a lap pályázati különszámába.

Milyen novellával szállt versenybe idén?

A 2018 karácsonyára megjelent Szuperhold című novelláskötetem pozitív fogadtatásán felbuzdulva – amelynek egyébként megjelent a második kiadása – most egy új köteten dolgozom. El is készültem már az anyagnak több mint a felével, ebből választottam a Szemek című novellát, amely a többi dobogós helyen végzett művel együtt rövidesen elérhető lesz a SiópArt honlapján. Egy vak zenetanár és kis tanítványa furcsa lelki kapcsolatáról szól.

Mielőtt nekifog az írásnak, fejben már kerek a történet?

Azért ezt nem mondanám, sőt! Sokat agyalok és tépelődök mielőtt a laptop elé ülök. Igyekszem fejben kidolgozni a mű főbb vonalait, de írás közben sokszor ezek is eltolódnak, módosulnak.

Az alkotás bonyolult szellemi folyamat, amelyben nagy szerepe van az író fantáziájának, ami ugye sokszor előre nem látható dolgokat is képes művelni. S ekkor jön el az a pillanat, amikor a mű elkezdi írni önmagát. A legnagyobb kihívás, legalábbis számomra, eljutni eddig a varázslatos pontig. Onnan kezdve már nyert ügyem van.

Hírdetés

Matematika-fizika szakos tanár, mégis több szálon kötődik a mindennapi irodalmi élethez. Mondana egy-két példát?

Számomra az irodalommal való bárminemű foglalkozás jelenti a legjobb kikapcsolódást. Hál istennek, az olvasás, az írás, a publikálás és a novellapályázatokra való nevezés mellett egyre több, az írói munkámmal kapcsolatos felkérést kapok.

Májustól például egy, a karanténhelyzettel kapcsolatos irodalmi pályázat zsűrijében vettem részt, közel 470 pályaművet olvastunk el Mécs Anna írótársammal együtt amolyan előzsűrizésképpen, végül október elején aktívan kivettem a részem a budapesti díjátadóból is.

Nagy élmény volt bírálóként megtapasztalni a másik oldalt. Nyáron könyvbemutatót tarthattam a SZMÍT írótáborában, de az Irodalmi Szemle szerkesztői is, mint állandó szerzőjüket, meghívtak egy kerekasztal-beszélgetésre. Bekapcsolódtam az esztergomi városi könyvtár egész hetes mesemondó maratonjába, ugyanitt tagja vagyok az összművészeti alkotókörnek, ahol havi rendszerességgel igyekszünk egymást alkotásra motiválni. Szeptemberben pedig, az érsekújvári könyvtár meghívására, egyedüli magyar nyelven alkotó szerzőként tartottam könyvbemutatót a főtéren több ismert szlovák író társaságában. Itt a Fadrusz című kiskamaszoknak szóló könyvemről beszélgettem a gyerekekkel.

Úgy tudom, harmadik éve egy esztergomi középiskolában tanít. Hogy viszonyulnak az írói énjéhez a diákjai és a kollégái?

Kifejezetten pozitívan! Épp akkor kerültem oda, amikor a Szuperhold kezdett bekerülni az olvasói és szakmai köztudatba. Azóta már több diákom és kollégám elolvasta a könyvet, és mivel kedvező volt a fogadtatás, ráadásul kapóra jöttem, mint határon túli kortárs novellista, a magyar szakos kollégák úgy döntöttek, besorolnak az érettségi tételek közé.

Így történt, hogy tavaly 13. tételként a Szuperhold-dal beékelődtem Örkény Tótékja és Homérosz Odüsszeiája közé. Élő író számára talán ez az egyik legnagyobb megtiszteltetés. Persze, az érettségit megelőzően tartottam egy-egy rendhagyó irodalomórát az összes végzős osztályban. Nagy élmény volt.

Most min dolgozik?

Először szeretném befejezni a második novelláskötetemet, nagyjából az anyag kétharmada készült el eddig. Remélem, legalább annyira sikeres lesz, mint az első. Dédelgetek egy regénytervet is. Szinte az egész nyarat az Istenhegyen töltöttük a feleségemmel a dédapámtól örökölt szőlőbirtokon épült faházban.

Annyira megihletett a hely különleges mikroklímája, az itteni emberek letisztult, szabad gondolkodása, hogy elhatároztam, megírom az istenhegyiek történetét, persze a magam módján, fűszerezve némi humorral és írói fantáziával. Ígérem, ahogy eddig is, legalább a fele igaz lesz!

Forgács Péter első kötete, a Szuperhold megvásárolható a Libri és az Anima könyvesboltjaiban, az Írók Boltjában, valamint megrendelhető a bookline.hu-n.

Forgács Péter, író, 1963-ban született Párkányban. Matematika-fizika szakos tanár, válogatott szintű levelezési sakkozó, keresztrejtvény-szerkesztő. 2013-ban elvégezte a Magyar Író Akadémia szépíró mesterkurzusát, ezt követően Háy János és Turczi István írószemináriumait látogatta. 2014-ben megnyerte a Zeusz Papucsa irodalmi pályázatot, 2015-ben az Európa Könyvkiadó Nabokov és én pályázatát, 2016-ban ő kapta a Pegazus irodalmi pályázat védnöki különdíját, 2017-ben pedig övé lett az Arany Opus Díj. Az első Álljon meg egy novellára! pályázat döntőse, majd közönségdíjasa (Családfa). 2018 végén megjelent Szuperhold c. novelláskötete, valamint Fadrusz c. kiskamaszoknak szóló könyve. A Szuperhold 2019-ben felkerült a legjobb első prózakötet szerzőjének járó Margó-díj Top 10-es listájára.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »