Eredménytelenül értek véget az iráni-amerikai nukleáris tárgyalások Katarban

Eredménytelenül értek véget a közvetett nukleáris tárgyalások Irán és az Egyesült Államok között Katarban – közölték csütörtökön diplomáciai források.

A dohai megbeszélések két nap után fejeződtek be szerdán. Céljuk az volt, hogy kimozdítsák a holtpontról a 2015-ös atomalku aláírói között folyó, hónapokkal korábban megrekedt bécsi tárgyalásokat.

Teherán és Washington egymást okolja a találkozó kudarcáért.

Az Európai Unió nevében Enrique Mora közvetített a felek között. A diplomata a Twitteren azt írta: intenzív tárgyalások zajlottak az elmúlt napokban, és az előrelépés hiánya ellenére folytatják az erőfeszítéseket. Az iráni külügyminisztérium megerősítette, hogy kapcsolatban marad Morával a megbeszélések sorsa miatt.

Hírdetés

Hosszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter szerdán még azt mondta, hogy lehetséges a megállapodás az Egyesült Államokkal, ha szándékai komolyak és reálisak.

A Tasznim félhivatalos iráni hírügynökség szerint azért nem sikerült az áttörés, mert az amerikaiak nem garantálták, hogy a megállapodás gazdasági hasznot hoz majd az Iszlám Köztársaságnak.

Az amerikai külügyminisztérium pedig azt közölte: Iránnak "ismét nem sikerült kedvező választ adnia az EU kezdeményezéseire".

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »