Erdogan: Törökország nem változtat az Oroszországtól beszerzett légvédelmi rendszerrel kapcsolatos álláspontján

Törökország nem változtat az Oroszországtól beszerzett Sz-400-as légvédelmi rendszerrel kapcsolatos álláspontján – írta csütörtökön az Anadolu török állami hírügynökség Recep Tayyip Erdogan török elnök azon nyilatkozatára hivatkozva, amelyet a napokban, azerbajdzsáni látogatása során tett török újságíróknak.

Erdogan az interjúban elmondta: a NATO-tagállamok vezetőinek hétfői brüsszeli csúcstalálkozóján közölte Joe Biden amerikai elnökkel, hogy Ankara álláspontja változatlan.

"Azt mondtam: ne várjátok, hogy más lépést teszünk akár az F-35-ös harci repülőgép, akár az Sz-400-as légvédelmi rendszer ügyében" – fogalmazott a török államfő.

Hírdetés

Erdogan hangsúlyozta: Törökország teljesítette "a rá eső részt" a vadászbombázó fejlesztési programját illetően, és kifizette, amit kellett.

A török elnök jelezte, hogy szorosan figyelemmel követik a kérdést, különös tekintettel Törökország jogaira vonatkozóan. Kiemelte: a két ország továbbra is egyeztetéseket folytat a védelmi iparral kapcsolatos ügyekről, beleértve a lehetséges közös lépéseket. A megbeszélésekre az elkövetkező időszakban a külügyminiszterek, a védelmi miniszterek, valamint a védelmi hivatalok vezetőinek szintjén kerül sor – tette hozzá.

Törökország 2019-ben szerezte be az Sz-400-as ütegeket Oroszországtól. A török-orosz ügyletet az Egyesült Államok élesen bírálta, és válaszul kizárta Ankarát az F-35-ös fejlesztési programjából, felfüggesztette a vadászbombázók eladását is Ankarának, illetve további szankciókat is kilátásba helyezett a jövőben. 2020. december 14-én Washington újabb büntető intézkedésekkel sújtotta a török védelmi ipart. Ezek között szerepelt, hogy tilos amerikai exportengedélyek kiadása a török fegyverzetek beszerzését intéző, Hadiipari Elnökség (SSB) nevű hivatal részére, valamint befagyasztották a török hivatal négy vezető tisztségviselőjének bankszámláit, továbbá vízumkorlátozásokkal is sújtották őket.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »