Erdő Péter: Isten azért született az istálló sötétségébe, hogy mi látni tudjunk

Erdő Péter: Isten azért született az istálló sötétségébe, hogy mi látni tudjunk

A hiteles kereszténység szebbé, békésebbé teszi az ember életét, rányitja szemünket az örök értékekre, és igazi szeretetközösséggé alakítja a családokat – mondta Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-budapesti érsek szenteste a budapesti Szent István-bazilikában.

A zsúfolásig telt székesegyházban Erdő Péter hangsúlyozta: a keresztény ember és a keresztény közösség küzdelmeit a világban a megalkuvás nélküli ragaszkodás az igazsághoz, a szelídség és a jóság kell, hogy kísérje.

„Ez teszi lehetővé, hogy megértsünk másokat, és ha tehetjük, azzal segítsük őket, amire igazán szükségük van” – fogalmazott homíliájában a bíboros.

Erdő Péter arról beszélt: Isten bölcsességének nincs határa, ma mégis újszülöttként felsírva szólal meg. Isten végtelenül gazdag, most mégis szegénységbe érkezik, feltétlen uralmának nyugodt biztonságát pedig a jászolban didergő csecsemő kiszolgáltatottságára cseréli.

Főpásztor kiemelte: Isten azért lett halandó, hogy „nekünk életet adjon, azért született az istálló sötétségébe, hogy mi látni tudjunk. (…) Azért vette magára a szolga alakját, hogy minket megváltson a bűn szolgaságából.”

Erdő Péter kitért arra: Isten akaratának semmilyen hatalom nem állhat ellen. Megtestesülése révén mégis küzdő félként jelent meg a történelem színpadán. A kereszten látszólag vereséget szenvedett, feltámadásával azonban ő lett a győztes.

E győzelemmel pedig megmutatta, hogy az egyes ember és az egész emberiség küzdelmének tétje nem csupán az e világi élet, hogy „örök hivatásunk van és örök boldogságra születtünk”.

„Ezt az örömet sugározza nekünk karácsony”, „ezt köszönjük Jézus Krisztusnak, akinek születését ma ünnepeljük” – tette hozzá a bíboros.

MTI / hirado.hu

The post Erdő Péter: Isten azért született az istálló sötétségébe, hogy mi látni tudjunk appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »