Erdő Péter és Köves Slomó beszélgetett a Párbeszéd Házában

Erdő Péter és Köves Slomó beszélgetett a Párbeszéd Házában

Erdő Péter bíboros és Köves Slomó, az Egységes Izraelita Hitközség vezető rabbija beszélgetett május 18-án a budapesti Párbeszéd házában.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Tóra, Evangélium, Európa című eszmecsere létrehozója az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ), az EMIH Ifjúsági Szervezete és az ÁTID Zsidó Ifjúsági Szervezet volt.

A nagy számú hallgatóságot Sajgó Szabolcs SJ, a Párbeszéd Háza vezetője köszöntötte. Kiemelte, hogy ez az intézmény „tipikusan olyan hely, ahol az ilyen találkozóknak örömmel biztosítanak lehetőséget”. Nacsa Lőrinc az IKSZ elnöke a közösségben való gondolkodás fontos szerepét hangsúlyozta. Kovács Gergely, az EMIH Ifjúsági Tagozatának vezetője azt emelte ki, hogy a zsidó-keresztény közeledés a II. Vatikáni zsinat óta mélyül.


Milyen érzésekkel jöttek ma ide? Mit várnak ettől a beszélgetéstől? – tette fel az első kérdést Süveges Gergő, az est moderátora.


„Nem először veszek részt ilyen alkalmon. Itt Magyarországon sok éve járjuk ezt az utat. Többször folytattam eszmecserét például Schweitzer József főrabbi úrral. Ezeken a beszélgetéseken nem vallásközi párbeszéd folyt, hiszen alapvető emberi kérdéseket vitattunk meg.” – mondta Erdő Péter. „Gyakorlati kezdeményezéseink közé tartozik a zsidó-keresztény imanap. Néhány alkalommal liturgikus kérdésekről is beszélgettem fiatal rabbikkal. Mi ahhoz a párbeszédhez járulunk hozzá, melyet a Szentszék is folytat világszinten.”


„Magam is hálás vagyok minden ilyen alkalomért. Az a prófétai mondás jut eszembe, hogy „elveszett a hit, kifogyott a szájukból”. A zsidó kommentárok ara hívják fel a figyelmet, hogy ez fordítva is igaz: ha valamiről nem beszélünk, az egy idő után visszahat a szellemiségünkre is. Ezért a beszéd nem csak annak szól, akihez szólunk, az visszahat ránk is.” – válaszolt Köves Slomó.

Ezeknek az eszmecseréknek szimbolikus üzenetük is van: egy keresztény katolikus és egy zsidó vallási vezető, akik személyükben megtestesítenek valamit, ülnek le egy asztalhoz. Van, amikor teológiai, bibliai kérdésekről beszélgetünk, vagy a közös történelemről. „Számomra az a legizgalmasabb, amikor képesek vagyunk a mindennapi emberek nyelvén megszólalni. Személyes tapasztalatom, hogy amikor keresztény iskolába hívnak, a gyerekek ismerete a zsidóságról sokkal nagyobb, mint egy átlag oktatási intézményben.”

A II vatikáni zsinat Nostra aetate dokumentuma immár ötven éves. Hogyan tekintenek erre az elmúlt időszakra? – tette fel a következő kérdést Süveges Gergő.

„Kezemben tartok egy dokumentumot, melynek a címe „Isten ugyanis nem bánja meg kegyelmi adományát és meghívását” (Róm 11, 29) – Reflexiók a katolikus-zsidó kapcsolatok teológiai kérdéseiről a Nostra aetate 50. évfordulójára”. – kezdte meg a válaszadást Erdő Péter bíboros. Ezt egy időben adták ki az ortodox rabbik egy dokumentumával, mely a kereszténység megítélésében ütött meg egy új és pozitív hangot. A szentszéki dokumentum érdekessége, hogy a Keresztény Egység Pápai Tanácsa által létrehozott bizottság adta ki. A zsidóság és a kereszténység ugyanis nem két vallás, hanem másfél. Bár csak a keresztények között beszélünk felekezeti különbségről, a zsidóság – bár kicsit távolabb helyezkedik el – mégsem tekinthető egy másik vallásnak.” Ez a dokumentum ez első tizenhat pontjában felsorolja azokat a lépéseket, melyek az ötven év alatt történtek. A magyar kiadás eredeti címe nem ez lett volna, a szentírási részt úgy is fordíthatjuk, hogy „Isten adományai és meghívása visszavonhatatlan”. A görög és a latin jogi kifejezés a szerződéshez kapcsolható, mely a visszavonhatatlanságra utal. „A zsidóság és a kereszténység visszavonhatatlanul függ egymástól, a zsidósággal való dialógus teológiai szempontból nem fakultatív, hanem kötelesség.” – hangsúlyozta a főpásztor.


„Véleményem szerint a zsidó-keresztény párbeszéd nem ötven, hanem kétezer évvel ezelőtt indult.” – emelte ki Köves Slomó. Maga a kereszténység születése egy ilyen dialógus gyümölcse. Amikor azt mondjuk, hogy párbeszéd, feltételezünk egy szimmetriát. A zsidóság és a kereszténység esetében vajon létezik ilyen szimmetria? – tette fel a kérdést a vezető rabbi. A kereszténység lépten-nyomon reflektál az idősebb testvér hagyományaira, ezzel szemben a talmudi irodalomnál ez nem figyelhető meg. „A zsidó „többház” – mivel nálunk nem lehet egyházról beszélni – kereszténységről történő – nem mindig pozitív hangvételű – megnyilvánulásait ugyanakkor a történelmi összefüggéseiben kell kezelni.”

„A zsidóság, mint hagyomány, a kereszténység létének a feltétele. Az első keresztények hitvallása, a Jézus a Krisztus nem értelmezhető a zsidó háttér nélkül.” – mutatott rá Erdő Péter. Az Újszövetség számtalan helyen utal az Írások beteljesedésére. Szintén az első nemzedékben merült fel, hogy lehet-e keresztény az, aki nem tartja be a mózesi törvényeket? A közösségszervezés módszere is közvetlenül támaszkodik a zsidó gyökerekre. A Didaché, az első egyházfegyelmi irat a két útról szóló tanításban is utal ezekre az alapokra. Az imaórák liturgiája, a Breviárium hét „horára” van felosztva, ez is a zsidó hagyományra vezethető vissza. A közösség saját jogának az alapja is zsidó gyökerű.


„Fontos kijelentés, hogy a zsidó vallás előfeltétele a kereszténység létének. Sokáig ugyanis úgy fogták fel a katolikus teológiában, hogy a jézusi hit felváltani hivatott a régi szövetséget.” – reagált az elhangzottakra Köves Slomó. Maimonidész (1138–1204) azonban azt is komondta, hogy a kereszténység nélkül az ábrahámi hit alapértékei nem jutottak volna el a világ minden pontjára. Látnunk kell, hogy magától értetődőnek látszó értékeink mind a Bibliára vezethetők vissza, gondoljunk csak a családra, a házasságra, a gyermekek fontosságára, a nemi kapcsolat tisztaságára, a munka és a pihenés kapcsolatára. A jó és a rossz létezése; az a belátás, hogy ezek nem a közmegegyezésből vezethetők le; az a felismerés, hogy a tetteinkért felelősséggel tartozunk, mind bibliai alapú. Mind a két vallás kiemeli, hogy a létezés értelmes, hogy nem a véletlen alakítja dolgainkat.


„Az említett asszimetriákon keresztül át-átragyog a bensőséges közösségnek a fénysugara. A Szentháromságról azt mondjuk, hogy ha valami, ez nagyon is keresztény gondolat. Ám ha megnézzük a zsidó misztikát, megleljük benne ezt az elemet is.” – fűzte hozzá a bíboros. A jövő tekintetében nem mondhatjuk, hogy majd megszűnik a zsidóság. Sokkal inkább egy találkozás történik az idők végén. Van, aki azt mondja, hogy a zsidóság majd megtér. Ám korábban nem így fogták ezt fel, hanem azt emelték ki, hogy „Az atyák szívét a fiak felé fordítja az Isten”, ami magában hordja, hogy a fiak szívét pedig az atyák felé fogja fordítani. Jelenleg nagypénteken a zsidóságért úgy imádkozunk, hogy őrizzék a szövetségi hűséget. Ez nem arra hív fel, hogy szabaduljanak meg a hagyományuktól.

Heinrich Graetz a zsidóság történetéről írt nagy művének bevezetőjében úgy fogalmaz, hogy az európai kultúra azonosságához hozzátartoznak a zsidó szellemi hatások, közvetlenül vagy a kereszténységen keresztül.
Jog és erkölcs nélkül lehet az emberi életet különféle manipulációkkal szabályozni. Az erkölcsnek, mint normatív rendszernek a szankciója az elítélés, a felháborodás, az elutasítás. A közvéleményt lehet alakítani. A média világa ezt meg is teszi, mert sikeresen tudja átvenni a szankciók szerepét. Egy valamit azonban nem tud elérni: nem képes az embereket motiválni. Nézzük például a környezetvédelmet. Tejesen relativista alapon ezt sem lehet művelni. Ám ha úgy tekintünk a világra, mint amit Isten teremtett, már más lesz a helyzet.


Sokan úgy gondolják, hogy meg kell menteni Európát. Mit látunk ma, változást vagy romlást? – fordult ismét a beszélgetés résztvevőihez Süveges Gergő.

Először Köves Slomó válaszolt. „A történelemben szinte mindig volt miért megmenteni Európát, ám ennek a mentőakciónak nem mindig lett jó a vége.” Ehhez gyakran azt is hozzáteszik, hogy más kultúráktól kell megmenteni, mert Európát az erőtlenség és a puhányság jellemzi. A migráns-válság, a civilizációk találkozása egy elénk tartott görbe tükör. Ez olyan problémákra hívja fel a figyelmet, melyekről már megfeledkeztünk. Ha visszatekintünk a történelemben, akkor azt láthatjuk, hogy a világ helyzete most jobb, mint régen volt. Az emberi élethossz, az egészség tekintetében nem haladunk rossz irányba. Ám a jólét elkényelmesít, és ez valóban a motivációk hiányához vezet. A szegénység és a gazdagság próbatételnek is tekinthető. Most a gazdagság állít bennünket próbatétel elé, csak sokszor nem ismerjük ezt fel.

Erdő Péter a nevelés kérdéskörét tette hozzá az eddig elhangzottakhoz. Ha az embert a külső kényszer nem befolyásolja olyan erősen, akkor a belső hajtóerőt kell növelni. A hitnek, a vallásos meggyőződésnek éltető szerepe van. Minden kultúra szívében egy világnézet áll, az Európai kultúra középpontjában történetesen a zsidó-keresztény örökség helyezkedik el. Ennek kell a belső motivációt nyújtania.

„A modern kori Európa kultúrája nagyon mélyen gyökerezik a zsidó-keresztény hagyományban. A világ megjavítása mind a kereszténységnek, mind a zsidóságnak alapüzenete.” – mondta Köves Slomó. Minden embernek Isten társává kell válnia a teremtésben, abban, hogy közvetlen környezetét jobbá tegye. Azzal, hogy Isten és így a teremtés gondolata kiveszett az európai politikai felfogásból, kiüresedett a civilizáció. Most látjuk, hogy a transzcendens alapok nélkül nem tudjuk megoldani a problémáinkat.


„A lelkiismeretet transzcendens értékekhez kell kötni. A jólét azt is felveti, hogy mi a jó az embernek?” – folytatta a gondolatot Erdő Péter. A friss levegő, a természeti környezet mellett a jó lelkiismeret sem mellékes. Ha a teremtő Istent kiiktatjuk, akkor istenképűségünk – egész emberi méltóságunk alapja – elhomályosul. Az istenképűség megnyilvánulása az ember szabadsága. Ha a jó közérzetre helyezzük a hangsúlyt, akkor úgy gondolkodunk, mint a görög hedonisták, akik szerint a legboldogabb a babot ropogtató ökör.

Napjainkban tapasztalható félelmünk igazi oka a pillanatnyi kellemes közérzet kultusza. Ha nem látom a világmindenség, a személyes életem értelmét, akkor csak a kellemes közérzet marad. Ez pedig magával hozza a bizonytalanságtól való félelmet. Ha túlhaladunk a lapos antropológiai szemléleten, akkor a tömeges szegénységet, az igazságtalan struktúrákat is fel tudjuk számolni. De ha adunk a magunkéból, akkor csak a feleslegtől szabadulunk meg, vagy az önkiüresedés gesztusával fordulunk a másik felé? A klasszikus katolikus morálteológia egyébként kidolgozott egy fokozatos rendszert a felelősség súlya alapján. Legfontosabb ezek szerint a hozzánk közelállók iránti felelősség.

„Valóban, a materiális javak nem tudnak kielégíteni. Akinek nincs semmije, az csak kevéssel akar többet, akinek kicsit több van, már többel. Az anyagiak mindig csak eszközök. Ha hiányzik a célkitűzés, aminek a szolgálatában állítjuk ezeket a javakat, akkor nem leszünk boldogok. A Talmud azt mondja, hogy az ember jobban szeretné, hogy egy saját karéj kenyere legyen, mint kilenc olyan, amit mástól kapott. Vagyis meg kell dolgoznunk a javakért.
Erkölcsi kérdéseink három területet érintenek. A nemi vágy, a vagyonszerzés és a hiúság. A zsidó vallásfilozófia szerint mind a három visszavezethető az egyén biztonságérzetéhez. Ám ha például gyarapszik a vagyonom, a félelmeim is növekedni fognak.” – fejtette tovább az elhangzottakat Köves Slomó.

„Ezt az Újszövetség úgy fogalmazza meg, hogy a test kívánsága, a szem kívánsága és az élet kevélysége. – folytatta Erdő Péter. A mai zsolozsma olvasmány a Prédikátor könyvnek szövegét hozza. Ezek szerint hiába van mit ennem és innom, úgyis meghalok egyszer és kire marad akkor a gazdagság. Ehhez Szent Jeromos hozzáfűzi, hogy Isten dicsérete az, ami betölti embert. A boldogsághoz arra van szükség, hogy értelmesnek és értékesnek érezzük az életünket, hogy úgy lássuk, harmóniában vagyunk a Teremtő szándékaival. A pszichológia ehhez azt teszi hozzá, hogy akkor lehetünk boldogok, ha értékesnek látjuk magunkat, ehhez viszont szükség van az isteni horizontra.”

Meg lehet mondani, hogy miként lehet helyesen cselekedni? – kérdezte Süveges Gergő.

Először Erdő Péter válaszolt. „Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöksége a múlt héten járt a pápánál. Az ezt követő sajtókonferencián megkérdezték, hogy mit a katolikusok feladata? Természetesen a keresztényi szeretet, de az, hogy ez konkrétan hogyan nyilvánul meg, az a helyzettől függ. Európán belül vannak olyan régiók, ahova a vándorlók nem jutnak el. Vannak olyan országok, mint Magyarország, melyen átvonulnak, és vannak a célországok. A mozgásban lévő tömegek ellátásában nálunk is sokat tett a Katolikus Karitász, a máltai szeretetszolgálat, és a különféle plébániai csoportok. Egészségügyi és pszichológiai segítséget is adtunk. Egy másik lehetőség a segítségnyújtásra, ha a válságrégióban vagy annak közelében segítünk. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által szervezett gyűjtés adományait a Kirche in Not juttatta el Észak-Irakba.”

„A zsidóság a felebaráti szeretet által vezérelve azt mondja, hogy minden rászorulón segíteni kell. Mi is azt gondoljuk, hogy a saját közösségünk felé van a leginkább felelősségünk. A Mit kell tenni? kérdése, nem csak morális kérdés. Azt is vizsgálni kell, hogy a közvetlen segítség után mi következik? Az sem mellékes, hogy boldog lesz-e a jövőben az, akinek segítettünk.” – tette hozzá a vezető rabbi.

A bevándorlás folyamatának egy másik aspektusára is felhívta a figyelmet Erdő Péter. „Vegyük észre itt azt a tükröt is, amit a szegény ember tart a gazdag ember elé. Mi a különbség a kettő között? A szegény ember megszokta, hogy másokra is figyelni kell, míg a gazdag hozzászokott, hogy mindent megtehet. A mások felé irányuló figyelem itt a legfontosabb.”

„Hiszek abban, hogy a helyi kisközösségek szerepe meg fog erősödni. A politikai identitásra épülő önazonosság helyett a vallási identitásnak kell megerősödni. A zsidóság identitása az elmúlt évtizedekben nagymértékben kötődött a holokauszthoz. Be kell látnunk, hogy a jövőben ennek is meg kell változnia. A zsidó közösség a többségi társadalomnak is tud mintát adni, például az oktatásban, melyben háromezer éves tapasztalata van.” – mondta Köves Slomó.

„A legutóbbi két püspöki szinóduson a családról volt szó. Ennek hátterében ott van a családokból álló közösségek jelentősége. Ferenc pápa nagy hangsúlyt helyez arra, hogy a nehéz helyzetben lévőket a közösségeknek kell integrálni. A budapesti kánoni vizitációk során azt tapasztaltam, hogy a plébániák túlnyomó részében létezik ilyen családokból álló közösség.” – mondta Erdő Péter bíboros.

 


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »