Érden érdemes: Mészároséknak főleg

Érden érdemes: Mészároséknak főleg

A Nemzeti Sportközpontok megbízásából a Mészáros-gyerekek cége, a Fejér B.Á.L. Zrt. és az Épkar Zrt. tervezi meg és húzza fel a város új, multifunkciós sportközpontját, 4,2 milliárd forintért – írja a 24.hu.

A megbízásra bejelentkezett a zalaegerszegi ZÁÉV Építőipari Zrt. is, ami egy másik érdi munkán már együtt dolgozik a Mészárosok új generációjával. A Fejér B.Á.L. Zrt. idén januárban nettó 14,8 milliárd forint értékű szerződést kötött az érdi önkormányzattal különböző építési beruházásokra, konzorciumi társai a West Hungária Bau Kft. és a mostani “ellenfele”, a ZÁÉV Építőipari Zrt.

A jövendőbeli sportközpont területén most egy sporttelep van, az itt található, kisebb, füves focipályát és a hozzá tartozó lelátót, illetve öltözőt elbontják, a helyükre tornatermet építenek. 

A sportcentrumban egy teniszpályát, négy sqash-pályát és kiszolgáló helyiségeket alakítanak ki, az épület mellé, azzal összeköttetésben szabdtéri teniszpályát építenek. Egy másik épületet is felhúznak, ebben teremfoci-pálya lesz – írja a lap.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »