Érdemi reform helyett csak a nyelvoktatás foltozgatása zajlik

A Jobbik szerint elképesztő, hogy az Orbán-kormány 8 év után is csak az ötletelés szintjéig jutott el az idegennyelv-ismeret problémájának megoldása kapcsán. Ráadásul a most közzétett intézkedési terv is csak toldozgat-foltozgat a helyzeten, a nyelvoktatás érdemi megreformálása helyett.

Régóta közismert tény, hogy milyen rossz szinten áll Magyarország ezen a téren. Továbbra is Európa sereghajtói vagyunk nyelvtudási szinten, és a nyelvvizsgázók száma is drasztikusan csökkent az elmúlt évtizedben. A kormány elmúlt nyolc évének egyetlen érdemi lépése a Jobbik által javasolt első ingyenes nyelvvizsga bevezetése volt, de ezt is csak 5 év késéssel sikerült megvalósítaniuk.

A Jobbik támogatja az idegennyelvi-táborok ösztönzését, mert hozzájárulhat az eredményes nyelvtanuláshoz. Mindemellett azonban úgy látjuk, a kormány még mindig nem ismeri fel, amit a szakemberek hangsúlyoznak: nem a nyelvórák számával, hanem a módjával van a probléma. A Jobbik évek óta folyamatosan hangoztatja és programjába foglalta a kiscsoportos és beszédcentrikus foglalkozások előtérbe helyezését, csak úgy, mint az idegen nyelvű feliratos filmek vetítését a mozikban és a televíziókban, amely kimutathatóan segíti a nyelvtanulást. A kormány által javasolt nyelvtanulási diákhitel bevezetését rendkívül veszélyesnek tartjuk, mert egy újabb eladósodásnak teszik ki a fiatalokat. Ehelyett inkább a mindenki számára elérhető, megfelelő nyelvtanulási környezetet kellene biztosítani a köznevelésben.

Farkas Gergely országgyűlési képviselő, a Jobbik Ifjúsági Tagozat elnöke


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »