Erdélyi pálinkaversenyre várnak jelentkezőket a Vásárhelyi Forgatag szervezői

Erdélyi pálinkaversenyre várnak jelentkezőket a Vásárhelyi Forgatag szervezői

A IV. Erdélyi Pálinka és Párlatversenyre várnak jelentkezőket, a már hagyományosnak számító mustra győztesét a Marosvásárhelyen minden évben megtartott Forgatag elnevezésű fesztivál keretében hirdetik ki – közölték kedden a szervezők.

pálinka

Kép: magyarkincsek.hu

A Vásárhelyi Forgatag és az Erdélyi Pálinka Lovagrend közös szervezésében megtartott versenyre augusztus 27-ig lehet beküldeni fél liternyi mintát. A versenyre bármilyen erdélyi pálinkával be lehet nevezni, így lehet saját főzésű, bérfőzdéknél készített, bejegyzett termelő által készített, eladásra vagy saját fogyasztásra készített pálinka is. Jelentkezéskor fel kell tüntetni a termelő nevét, elérhetőségét, a települést, ahonnan származik, milyen gyümölcsből készült a pálinka, mennyi az alkoholfoka, milyen évjárat, illetve pár sorban a termelőnek is be kell mutatkoznia.

Hírdetés

    Gáspár Botond programfelelős az MTI-nek elmondta, hogy az eddigi tapasztalatok szerint a versenyre inkább Székelyföldről jelentkeznek, de szeretnék bevonni Erdély valamennyi régióját. Volt olyan év is, amikor a százötevnet is meghaladta a beküldött minták száma. A szervezők célja, hogy felzárkózzanak az ismert magyarországi versenyek színvonalára és Erdélyben is minőségi pálinkafőzési mozgalmat indítsanak el. Hozzátette: a versenyen résztvevők a pálinka lovagrend tagjaitól szakmai útmutatást is kaphatnak arról, hogy miként tehetik jobbá terméküket.

    Hangsúlyozta: nem az a céljuk, hogy minél több jelentkezője legyen a versenynek, hanem az, hogy a beküldött minták jó minőségűek legyenek. Egyúttal azt az Erdélyben még elterjedt évszázados mentalitást is meg akarják változtatni, miszerint nem a szép, hanem az lehullott gyümölcsből főzik a pálinkát.

    Gáspár Botond úgy vélte, Erdélyben nagy előnyt jelent, hogy megteremnek a különböző erdei gyümölcsök, így ezekből igen erős aromájú és finom pálinkát lehet főzni.
A zsűri augusztus 30-án értékeli a beküldött mintákat, majd egy nappal később hirdetnek eredményt.

 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »