Érdekli a férfiakat a saját sorsuk?

Érdekli a férfiakat a saját sorsuk?

Nemzetközi Férfinap, 2022. A Parlament előtt gyűltek össze azok, akik tenni akartak a férfimozgalom mai legfontosabb kérdése: az apaság másodrendűsége ellen. Heten álltak ki és egy nyolcadik apuka késett el percekkel az eseményről. Felmerül a kérdés: hol volt az az 50 férfi és nő, aki jelezte az előzetes felmérés szerint, hogy jelen lesz? Természetesen a kritikát és elmarasztalást megint azoknak kell állniuk, akik pont odamentek és jelen voltak.

Miért nem promóztátok meg jobban? Épp csak véletlenül tudtam meg, hogy kiálltok – volt az egyik kritika. Félig jogos, valóban van hova fejlődni ezen a téren, de az esemény létre lett hozva, Fecabook reklám futott, volt aki az északi határtól, volt aki a nyugati határtól utazott fel Pestre, mégis az anyagi és erkölcsi áldozathozatal szinte hiába volt: alig pár embert érdekelt, hogy az apáknak kevesebb joguk van és szűkebb lehetőségei a családalapításra, mint az anyáknak. Keveseket érdekelt, hogy a miniszterelnökünk azt nyilatkozza: a család alapítása és fentartása terén a nőkre lehet számítani, a férfiakra nem. Keveseket érdekelt, hogy a férfiak a pénzkereső robotba vannak beállítva, miközben pont attól esnek el, amiért hajtanak: a családjuk szeretetétől.

A több mint negyven meghívott médiumból egyetlen egy sem jött el, és meg kell értenem, miért. A férfiakat sem érdekli a saját sorsuk, miért érdekelje a médiát?

Ennyit a kesergésről és a szemrehányásokról. Nézzük, mi történt a Kossuth téren?

A Modern Férfipoltikáért Mozgalom és a Valódi Egyenlőségért Civil Társaság közös demonstrációt tartott, egyrészt és főleg a mai családpolitika férfiakra diszkriminatív volta, másrészt a mai férfiak családalapítási közömbössége miatt. Szujó Flórián az MFM alapítója és elnöke adott egy rövid interjút lapunknak, amiben kifejtette, hogy a mai családpolitika a kommunikációjában is és törvénykezésében is hátrányosan megkülkönböztető a férfiakkal szemben. Erre kívánta felhívni a figyelmet a kiállással.

Hírdetés

Kovács Barnabás a Kiállunk a gyermekedárt aktivistája üzente meg a gyermekvédelemben dolgozóknak, hogy több tízezer apatársa nevében állt ki, és reméli, összefognak a csak gyermekrosszléti rendszernek nevezett törvényt és emberséget nem ismerő hivatalnok hadával szemben.

Toplak Zoltán a VECT elnöke a legfontosabb kérdésének nevezte az apaság másodrendűségét a mai magyar férfimozgalomnak.

Két beszéd hangzott el tüntetésen.

Szujó Flórián felszólalt a diszkriminációk ellen, az apasági GYED bevezetése érdekében – részletesen taglalta, hogy miért a gyermek hároméves koráig célszerű ezt kiadni, illetve miért lenne jó, ha ebbe az állam beavatkozna, ezt a Norvég példával illusztrálta – egy petíciót ismertetett, melyben az apák jogaiért álltak ki, és az aláíróktól idézett, miszerint férfiak és nők egyöntetűen állították, hogy az apák egyenértűek az anyákkal és ugyanakkora szükség van rájuk a családban.

Toplak Zoltán egy rövidebb beszédet mondott, külön megszólítva Orbán Viktor miniszterelnököt, reformokat követlve az apák számára, illetve megszólította a leendő apákat, hogy tűzön-vizen át vállalják az apaságot, mivel az élet egyik legnagyobb ajándéka az apaság – és a sorok közt olvasva a gyermekeink viszontszeretete. A szerelem elmúlik, a szeretett gyermek hálája viszont nem.

Az esemény vágott változata itt érhető el, onnan továbblépve a vágatlan videó is elérhető. (A videó elején jobbra fent az info kártyán.)


Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »