Épülhet az amerikai rakétavédelmi rendszer Japánban

Épülhet az amerikai rakétavédelmi rendszer Japánban

Jóváhagyta a japán kormány az amerikai rakétavédelmi rendszer földi egységeinek telepítését a szigetországban. Tokió szerint erre azért volt szükség, mert az észak-koreai fenyegetés új szakaszba lépett, és minden eddiginél nagyobb és közvetlenebb veszélyt jelent. Észak-Korea közben visszautasította az amerikai külügy ajánlatát, miszerint ha felhagynak a fenyegetéssel, újra a tárgyalóasztalhoz ülhetnek.

A békés rendezés párbeszéden keresztüli megoldása továbbra is elsődleges pontja a koreai félsziget nukleáris ügyének a kínai kormány szerint. Az ázsiai ország külügyminisztériuma ezzel az amerikai diplomácia vezetőjének egy pénteki kijelentésére reagált. Rex Tillerson azt mondta, Észak-Koreának ki kell érdemelnie, hogy visszaüljön a tárgyalóasztalhoz.

„A koreai félsziget nukleáris helyzetének békés rendezése párbeszéden és egyeztetéseken keresztül állandó álláspontja a kínai kormánynak. Kína az Észak-Koreára vonatkozó megszorítások maradéktalan betartását, valamint a félsziget nukleáris ügyének azonnali és teljes megoldását javasolja az ENSZ biztonsági tanácsának” – fogalmazott Hua Chunying, a Kínai Külügyminisztérium szóvivője.

Hírdetés

Tokióban közben találkozott egymással a dél-koreai és a japán külügyminiszter.

„Biztos vagyok benne, hogy kicseréljük véleményünket Észak-Koreával kapcsolatban. De nemcsak véleményt cserélünk, hanem nyomást is gyakorlunk, hogy Phenjan leszerelje atomfegyvereit” – mondta Taro Kono japán külügyminiszter.

Közben a japán kormány jóváhagyta az Aegis Ashore nevű amerikai rakétavédelmi rendszer földi egységeinek telepítését a szigetországban. Japán az egyre nagyobb észak-koreai fenyegetésre válaszul döntött az újabb fegyverek telepítése mellett. Tokió szerint az észak-koreai fenyegetés új szakaszba lépett, s minden eddiginél nagyobb és közvetlenebb veszélyt jelent. Washingtonban Donald Trump az új nemzetbiztonsági stratégiát ismertette.

„Amerika és szövetségesei minden szükséges lépést megtesznek, hogy elérjék a denuklearizációt és biztosítsák, hogy ez a rezsim ne fenyegethesse a világot. Erről a helyzetről már jóval azelőtt gondoskodni kellett volna, hogy én hivatalba léptem, mert akkor még könnyebben kezelhető volt. De majd én gondoskodom róla. Nincs más választásunk” – jelentette ki az amerikai elnök.

Észak-Korea közben visszautasította Rex Tillerson amerikai külügyminiszter ajánlatát, hogy az Egyesült Államok kész párbeszédet kezdeni a kommunista diktatúrával. Az észak-koreai állampárt, a Koreai Munkapárt lapja, a Rodong Szinmun kedden azt írta: semmi nem változott, Észak-Korea továbbra is fejleszti nukleáris fegyvereit. A pártlap szerint Washington „párbeszéd-offenzívájával” Phenjanra akarja hárítani a felelősséget a Koreai-félszigeten kialakult feszültségért.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »