EP-választás: megjósolhatatlan eredmény

EP-választás: megjósolhatatlan eredmény

A felmérések szerint valószínűsíthető, hogy a Smer 3, míg Kotleba pártja (ĽSNS) és az SaS két-két képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe.

A Politico európai szerkesztősége által összeállított mandátumbecslés szerint az OĽaNO, a Nova, a Sme rodina, a KDH, a Progresszív Szlovákia és a Spolu koalíciója, valamint az SNS fejenként egy-egy EPképviselőre számíthat, míg a Híd és az MKP jelöltje nem jutna az uniós testületbe. 

A parlamenti pártok teljes EP-listát állítanak. A Smer kormánypárt listáját Monika Beňová, jelenlegi EP-képviselő vezeti. A második Miroslav Číž, parlamenti képviselő, a harmadik helyet Róbert Hajšel, az Európai Parlament pozsonyi kapcsolattartó irodájának volt vezetője kapta meg. A negyedik pedig Katarína Roth Neveďalová, a Smer EPképviselője. 

Brüsszelbe tartó ĽSNS 

Az intenzív közösségimédia-jelenléttel és óriásplakátokkal kampányoló ĽSNS szélsőséges párt listáját két parlamenti képviselője vezeti. Az első hely Martin Beluskýé, míg a második Milan Mazureké. Beluský Besztercebánya megyében volt az útkezelő vállalat igazgatója még abban az időben, amikor Marian Kotleba volt a megyefőnök. A cég az irányítása alatt veszteséges lett, Kotleba családtagjai pedig jól fizetett állásokat kaptak tőle. Mazureket romaellenes rasszista kijelentések vádjával bíróság elé állították. 2015-ben részt vett egy pozsonyi szkinhedtüntetésen, ahol verbálisan támadott meg muzulmán vallású embereket. A Főügyészség egy neki tulajdonított Facebook-bejegyzést is vizsgált, amelyben hazug mesének nevezte a holokausztot. 

A lista harmadik helyezettje Miroslav Radačovský nyugalmazott bíró, a negyedik Lukáš Kopáč, a már említett szkinhedtüntetés egyik szervezője. A párt egy további parlamenti képviselője, Milan Uhrík a lista utolsó, 14. helyét kapta meg, a kampányban ő szerepel a legtöbbször. 

Hírdetés

Václav Hřích politológus a hnonline. sk portálnak elmondta, a Legfelsőbb Bíróságnak azon döntése, amely szerint Kotleba pártját nem oszlatják fel, és az ezzel járó médiafigyelem hozzásegíthetett a párt népszerűségének növekedéséhez. Az ĽSNS pedig hatékonyan kommunikálta ezt a döntést, ami ugyancsak a választóbázisukat növelte. A szakember szerint a szélsőséges párt intenzív óriásplakát-kampányt folytat, ami a tárgyalás idején rájuk irányuló médiafigyelemmel együtt fejtette ki a hatását. 

Kevés felmérés volt 

Az SaS listáján az első négy helyet szlovákiai parlamenti képviselők kapták meg. Az első Eugen Jurzyca közgazdász, a második Alojz Baránik jogász, őket követi Lucia Ďuriš Nicholsonová, a parlament alelnöke és a negyedik helyen Natália Blahová, a párt frakcióvezetője szerepel. 

A Politico az elemzését az egyes országokban végzett felmérésekre alapozva készíti el. Szlovákiában az elmúlt időszakban csak kevés közvélemény-kutatás foglalkozott azzal, hogy milyen eredményt érnének el az egyes pártok az EPválasztáson. Az erre vonatkozó utolsó kutatást, amelynek eredményét nyilvánosságra hozták, még április elején készítette a Focus ügynökség. Ebből kiderült, hogy az ĽSNS lenne a szlovákiai EPválasztás második helyezettje 12,9 százalékkal, az első pedig a Smer (21,6%) lenne. Rajtuk kívül még további hat (SaS, OĽaNO–Nova, Sme rodina, KDH, Progresszív Szlovákia és Spolu, SNS) párt szerezne mandátumot az EP-ben. A Híd és az MKP eszerint a felmérés szerint is a küszöb alatt maradna. 

Felzárkózó PS/Spolu 

Az euractiv.sk szerint a mandátumbecslést megnehezíti, hogy több párt is a bejutási küszöb környékén, vagy az egy és két mandátum közti határon mozog. 
A hazai parlamenti választásra vonatkozó felmérések azonban azt mutatják, hogy a Progresszív Szlovákia és a Spolu koalíciója is felzárkózóban van. Az AKO közvélemény-kutató ügynökség májusi felmérése szerint a pártszövetség a hazai parlamentbe 13,7 százalékkal jutna be, ezzel pedig a harmadik legerősebb párt. A PS–Spolu az EP-választás előtti kampányra is nagy hangsúlyt fektet. A listavezetőjük Michal Šimečka (PS) nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó kutató, szakterülete az európai integráció és biztonságpolitika. A második helyet Vladimír Bilčík (Spolu) egyetemi tanár kapta, aki szintén a nemzetközi kapcsolatok szakembere. A harmadik a listán Simona Petrík parlamenti képviselő, a negyedik pedig Zora Jaurová filmproducer, dramaturg. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »