ENSZ: több száz nőt és lányt raboltak el idén Dél-Szudánban

A dél-szudáni kormányerők és a kormány ellen harcoló lázadó csoportok több száz nőt és lányt raboltak el az idén, sokukat megerőszakolták és szexrabszolgaságba kényszerítették – derül ki a dél-szudáni ENSZ-misszió jelentéséből.

A jelentés szerint Dél-Szudánban nemcsak lányokat és nőket hurcoltak el, hanem sok fiatalt is elraboltak gyerekkatonának. Gyakran előfordul, hogy az elrabolt emberek fogvatartóik rabságában maradnak.

A Kelet-Afrikában található Dél-Szudánban 2013-ban, két évvel az ország függetlenségének kikiáltása után tört ki a polgárháború Salva Kiir államfő és Riek Machar lázadóvezér politikai vitája miatt. Az ENSZ jelentése szerint a visszaélések a polgárháború idején történtek, a kormányhoz hű erők és az ellenük harcoló lázadók egyaránt érintettek.

Az ENSZ jelentéséből kiderül az is, hogy sok esetben csupán tizenkét éves lányokat rabolnak el, a hadsereg tagjai számára választják ki őket feleségnek. A lányoknak fel kell vonulniuk a katonák előtt, akik kiválasztják azt, aki kedvükre való. Az elrabolt lányok nagy részét megerőszakolják, és szexrabszolgaságra kényszerítik őket.

A dél-szudáni hadsereg szóvivője tagadja ezeket az állításokat arra hivatkozva: nincs bizonyíték arra, hogy a hadsereg valóban elkövetette volna ezeket a tetteket.

A 2013-ban kezdődött polgárháborúban több tízezren haltak meg és körülbelül négymillió ember lakhelye elhagyására kényszerült.

2018 szeptemberében Salva Kiir államfő és Riek Machar lázadóvezér, korábbi alelnök békemegállapodást írtak alá. Ez a második, mert a 2015-ben kötött megegyezést a felek nem tartották be. Az új békemegállapodás Szudán közvetítésével és garanciavállalásával jött létre.

Az egyik kitétele alapján Machar visszakapja alelnöki posztját. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Norvégia is szerepet vállalt a megbékélési erőfeszítésekben.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »