ENSZ-főtitkárhelyettes lehet a háborús bűnös és obsitos Moszád-ügynök Cipi Livni

ENSZ-főtitkárhelyettes lehet a háborús bűnös és obsitos Moszád-ügynök Cipi Livni

António Guterres ENSZ-főtitkár pénteken ismét megbeszélést folytatott Cipi Livni volt izraeli külügyminiszterrel a főtitkár-helyettesi tisztség betöltésének lehetőségéről. Az Izraelben pártpolitikai szélkakasként ismert Livni állítólag maga ajánlkozott Guterres főtitkárnak a poszt betöltésére. Az egykori Moszád-ügynök kinevezésének lehetősége összefüggésbe hozható azzal, hogy Guterres ki akarta nevezni egyik helyettesévé Szalám Fajjád volt palesztin miniszterelnököt, ám Izrael ezt vehemensen ellenezte. A hírt közlő Jiszráél Há-Jóm című izraeli lap szerint a zsidó állam azzal a feltétellel egyezik bele Szalám Fajjád kinevezésébe, ha Cipi Livni is főtitkár-helyettes lenne.


Cipi Livni obsitos Moszád-ügynök

Cipi Livni, az izraeli Cionista Tábor nevű politikai párt parlamenti képviselője, egykori külügyminiszter a múlt pénteken ismét megbeszélést folytatott António Guterres ENSZ-főtitkárral az esetleges főtitkár-helyettesi kinevezéséről. A Jiszráél Há-Jóm című izraeli újság szerint Livni három héttel ezelőtt a New York-i ENSZ-központban már titokban tárgyalt Guterres főtitkárral erről a lehetőségről, mi több, saját maga ajánlkozott a tisztség betöltésére. Az ajánlkozás előzménye pedig az, hogy az új ENSZ-főtitkár ki akarta nevezni Szalám Fajjád, volt palesztin miniszterelnököt az egyik főtitkár-helyettesi posztra, ám azt az eddig több ENSZ-határozatot is figyelmen kívül hagyó Izrael hevesen ellenezte. Cipi Livni vagy más izraeli kinevezése esetén azonban a világ intézői szemet hunynának Fajjád kinevezése fölött…

Cipi Livni személyében tehát a megfelelő személy kerülne a megfelelő helyre. A The Sunday Times még 2008-ban – a Moszád egykori alkalmazottait is megszólaltatva – megírta, hogy a katonai szolgálat teljesítése után a fiatal Livni több európai fővárosban is tevékenykedett a hírhedt izraeli titkosszolgálat küldetésében, miközben az állandó székhelye Párizsban volt. A brit lap szerint Livni a többi között tevékenyen kivette részét Má’ámún Márejsnek, a PFSZ egyik vezető személyének 1983-ban, Athénban történt meggyilkolásából. Livni moszados múltjáról a legtöbbet egykori cégbeli „munkatársa”, a későbbi pártpolitikai irodavezetője, Mirá Gál árult el az angol újságnak.

Tavaly a Londonban tartózkodó Cipi Livnit a brit rendőrség beidézte meghallgatásra, miután háborús bűnös múltjára való hivatkozással kérték a letartóztatását. Livnit azért szerették volna meghallgatni, mert a letartóztatását kérők szerint a Gázai övezet ellen 2008-ban végrehajtott, több ezer polgári halálos áldozatot követelő Öntött ólom fedőnevű izraeli hadjárat idején külügyminiszter, miniszterelnök-helyettes és a parlament politikai és biztonsági bizottságának tagja volt. Ám amint azt a hazai történelemoktatók jóvoltából tudjuk, zsidó nem lehet háborús bűnös, ezért „kormányközi beavatkozásnak” köszönhetően Livni nyugodtan fittyet hányhatott a londoni rendőrség beidézésére. Valahogyan úgy, amint Izrael szokott fittyet hányni az ENSZ-határozatokra.

Hering J. – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »