Ennyire vagyunk nyugat-orientált társadalom

Ennyire vagyunk nyugat-orientált társadalom

A NATO támogatottsága a szlovákiai lakosok körében nagyjából 30 százalékos, és a megkérdezettek 54 százaléka szerint, ha támadás éri valamelyik szövetségesünket, részt kelene vennünk megvédésében.

 

Ez derült ki a Szlovák Atlanti Bizottság és a Közép-európai Politikai Intézet (CEPI) közös kezdeményezésére megvalósuló felmérésből. Az állítólag reprezentatív közvélemény-kutatásból az is kiderült, hogy Szlovákia se nem orosz, se nem nyugat-orientált.

 

A fiatal (18-24 év közötti) lakosság 40 százaléka támogatja és pozitívan értékeli Szlovákia a nyugati irányú integrálódását, ellentétben a legidősebb generációval, ahol ez az arány 11 százalék csupán.

 

Az EU-tagság azonban már más kérdés: a felmérés szerint Szlovákia EU-tagságát a lakosság mindössze 52 százaléka támogatja (2010-ben még 68 százalék). Érdekesség azonban, hogy a legtámogatottabb nemzetközi csoportosulás Szlovákiában a Visegrádi Négyek.

 

Bár egy NATO-szövetségest ért támadáskor a lakosság 54 százaléka pártolná Szlovákia részvételét a megvédésében, csupán 36 százalék helyeselné, ha Szlovákia területén épülne ki valamilyen NATO-bázis vagy katonai infrastruktúra.

 

„A szlovák társadalom geopolitikai irányultságában a határozatlanság és a semlegesség dominál. Ma, mikor nő a fenyegetettség, ez azét jelent kihívást, mert ez a bizonytalanság akadályozza a politikai elit világos állásfoglalását, ezért hiányzik a világos jövőkép és a nemzetközi-politikai irányzék.” – értékelte a felmérés eredményét a CEPI munkatársa, Milan Nič.

 

A kutatás eredménye szerint leginkább az SaS (42 %), az OĽaNO (37 %), a Most-Híd (35 %) és a Sieť (35 %) választói támogatják az ország nyugati irányultságát. Szlovákia NATO-tagságát Kotleba szavazóinak 66 százaléka ellenzi. Érdekes, hogy a kutatás szerint az SNS szavazói semleges állásponton vannak.

 

Teraz.sk

Nyitókép: zenskyweb.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »