EMNP: a Covid-19 háborús állapotokat okozott Nagyváradon

EMNP: a Covid-19 háborús állapotokat okozott Nagyváradon

Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke egy nagyváradi sajtótájékoztatón elmondta, a nagyváradi elhalálozási számokból látszik, hogy a 2021-ben tomboló járvány háborús állapotokra jellemző számokat eredményezett.

Míg 2017 és 2019 között 1900 körül mozgott az éves elhalálozások száma, addig ez 2020-ban 2200 fölött volt, míg 2021-ben már meghaladta az 5000-et is. Ugyanakkor a születésszámok is sötét jövőt jeleznek, hiszen míg tíz évvel ezelőtt hozzávetőlegesen 1800 gyermek született Nagyváradon – magyarok és románok összesen –, addig ez a szám 2021-re 1230-ra apadt” – ismertette az adatokat Zatykó Gyula.

Hírdetés

A sajtóeseményen elhangzott: Nagyvárad összlakossága – csupán az elhalálozások és a születések különbözete miatt – 2021-ben 3800 fővel csökkent, s ez a számadat nem foglalja magába a be- és elvándorlás miatt keletkező, egyébként szintén a város lakosságának csökkenését előidéző számokat.

„Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a születésszámok magyar tekintetben bár alacsonyak Nagyváradon, hosszú ideje stagnálnak: átlagosan évi 120-150 magyar újszülöttet anyakönyveznek Szent László király városában. Mivel a 90-es évek elvándorlási hullámai épp a gyermekvállalás előtt álló korosztályokat érintették súlyosan, ezért Nagyváradon jelenleg fele annyi magyar gyermek születik, mint amennyi indokolt lenne egy ekkora közösség esetében” – mutatott rá Zatykó Gyula.

Az EMNP közleményéből még kiderül, nehezményezik a népszámlálással kapcsolatos RMDSZ-kommunikáció kapcsán, hogy “mindenféle társadalmi vita nélkül, vélhetőleg az RMDSZ vezetői közül néhányan eldöntötték, hogy mi szerepeljen a kérdőíveken, de annak okait részletesen senki nem ismertette és nem is magyarázta el a szélesebb közvéleménynek.” Nem azzal van baj, ha kizárólag a magyar nemzetiségi kategória szerepel a népszámlálási kérdőíven, hanem azzal, hogy ezt nem kommunikálták érvekkel alátámasztva, és így elkerülték volna a botrányt.

Az EMNP szerint “dokumentumok bizonyítják, hogy az a kormányhatározat-tervezet, amely a felháborodást okozta, az RMDSZ részvételével és jóváhagyásával született, csak épp a megszokott hatalmi gőg és arrogancia miatt ‘elfelejtették’ azt egyeztetni a szélesebb nyilvánossággal és az RMDSZ-től független szakemberekkel, sőt, bár elviekben az RMDSZ frakcióját is tájékoztatták a népszámlálási kérdőívek tervezett összetételéről, az Erdélyi Magyar Szövetség két parlamenti képviselőjét (Zakariás Zoltánt és Kulcsár-Terza Józsefet) mégsem informálták, hiába tagjai az RMDSZ képviselőházi frakciójának”.

(közlemény/hírszerk)


Illusztráció: Készítette: Vertigoro / Wikipedia


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »