Emmi: Varga László a saját pártelnökénél kopogtasson

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) visszautasítja az MSZP vádaskodását, és azt üzeni Varga László frakcióvezető-helyettesnek, hogy “a saját pártelnökénél kopogtasson, ha korrupcióról akar hallani”.

A tárca az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében Varga László sajtótájékoztatójára reagált. A szocialista frakcióvezető-helyettes azt mondta: arra vár választ Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől, hogy kitől és mikor szerzett tudomást Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselő “üzelmeiről”, és milyen minisztériumi vizsgálatot indított az ügyben.

A 168 Óra múlt heti cikkében azt írták, hogy Mengyi Roland 2015-ben kenőpénzért cserébe biztosított előnyt szociális szövetkezeteknek egy uniós pályázatnál.

Az Emmi közleményében visszautasította a szocialisták vádaskodását, amely “sajtóértesülésekre hivatkozva, politikai haszonszerzés céljával próbálja rontani az emberi erőforrások miniszterének jó hírnevét”.

Közölték: a szövetkezetek hálózatosodását támogató Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) pályázati felhívásra érkezett, a sajtóban vitatott pályázatokat a tárca elutasította. Mivel nem hoztak támogatási döntést, szerződéskötésre sem került sor, így szabálytalan közpénzfelhasználás sem történhetett – hangsúlyozták.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal vizsgálatról szóló tájékoztatása az Emmi elutasítását követően érkezett – tették hozzá.

Kiemelték, hogy amint azt korábban elmondták, Balog Zoltán a 2014-2020-as uniós fejlesztési programok szakpolitikai koordinálásának hiányosságai miatt kezdeményezte Köpeczi-Bócz Tamás európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár felmentését.

A további kérdések nem az Emmi hatáskörébe tartoznak – olvasható a közleményben.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »