Emléktáblát kapott Pozsonyban Kiss József, a legendás első világháborús pilóta

Emléktáblát kapott Pozsonyban Kiss József, a legendás első világháborús pilóta

A pozsonyi Óváros emléktáblát avatott a város szülöttje, Kiss József tiszteletére, aki az osztrák-magyar Császári és Királyi Légierő legeredményesebb magyar pilótája volt az első világháborúban. Az egyik beceneve a Vörös ördög volt, 19 légi győzelmével érdemelte ki, hogy a Levegő ászának és az Égbolt lovagjának is hívták. Születésének közelgő 104. évfordulója alkalmából avatták fel az emléktáblát a Fajnor rakparton levő gépipari szakközépiskola falán, amelynek 1910 és 1914 között volt a tanulója.

– mondta Zuzana Aufrichtová, a városrész polgármestere az emléktábla szerdai (január 22.) leleplezésén, amelyen Magyarország, valamint Nagy-Britannia és Észak-Írország hivatalos képviselői is részt vettek.

Hírdetés

Kiss József 1896. január 26-án született, apja magyar, anyja szlovák volt. Az első világháború kirobbanásakor megszakította tanulmányait és önként jelentkezett katonai szolgálatra. Először a 72. gyalogosezredhez sorolták be, de hamarosan megsérült és felépülése után kérte áthelyezését a légierőhöz.

Nemsokára már vadászpilótaként szolgált, robbanékony természete miatt kapta a Vörös ördög elnevezést.

22 évesen hunyt el, amikor gépét kilőtték az olaszországi Monte Coppolo hegynél, Lamon város közelében. Perginben temették el, földi maradványait később áthelyezték a Tridentben található közös katonasírba.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »