Emléktáblát állítottak Varga Csabáék Erőss Zsoltéknak a Kancsendzönga alaptáborában

Emléktáblát állítottak Varga Csabáék Erőss Zsoltéknak a Kancsendzönga alaptáborában

Emléktáblát állítottak hétfőn a Kancsendzönga alaptáborában a himalájai hegycsúcsot 2013-ban magyarként először meghódító, ám a hegyen meghalt Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászóknak.
A Kalifa Himalája Expedíció 2018 keretében a 8586 méter magas Kancsendzöngára tartó Varga Csaba nagyváradi hegymászó, valamint Sarhan Omar, az expedíció névadó szponzora április 14-én értek fel az 5500 méteren kiépített alaptáborba, ahol már aznap kiválasztották a megfelelő sziklát az emléktábla elhelyezéséhez. Ennek különlegessége, hogy

a tábor központi részén magasodik, ahonnan jól látni a Kancsendzönga főcsúcsát is. Ez méltó hely a két magyar hegymászó emlékezetéhez.

Hétfő kora délután a megfelelő időjárási körülmények biztosították a feltételeket az emléktábla felhelyezéséhez – közölte Biró Dániel, az expedíció kommunikációs menedzsere az MTI-vel. A Csák Attila szobrászművész által készített emléktábla „különlegessége, hogy a művész az elhunyt hegymászókat ábrázoló bronz képmásokat magyar mészkőtáblára applikálta, amely ettől a naptól kezdve a Himalája egy piciny, de számunkra annál jelentősebb részét képezi” – olvasható az expedíció közleményében.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »