Emléktábla őrzi Znám István emlékét Nagybalogon

„Csak azok halnak meg, akik egész életükben nem csináltak semmit. Aki tett valamit, nem magáért, hanem másokért, mindenkiért, az megmarad” – Szabó Magda gondolatát idézte Kluka Norbert nagybalogi polgármester a szakadó esőben Znám István legendás matematikus emléktáblájának leleplezésekor. Nagyon sokan, köztük az özvegye, két lánya, egykori osztálytársai és tanítványai jöttek el a cudar idő ellenére, hogy leróják kegyeletüket a neves matematikaprofesszor előtt, aki ugyan csak 57 évet élt, mégis beírta a nevét a matematika aranykönyvébe.

Pozsonyi és besztercebányai tanítványai érkeznek elsőnek a szakadó esőben a nagybalogi alapiskola épületébe, többségük először járt a kis gömöri faluban, egyedül Jozef Širán professzor dicsekszik azzal, hogy még egyetemista korában szeretett tanárával egy nemzetközi egri konferenciára igyekezvén megálltak a községben.

„Bár a kiejtésén lehetett érezni, hogy magyar, soha nem tett különbséget magyar és szlovák diák között, s a magyar diákjainak, ha kellett, magyarul is előadta a tananyagot, de a vizsgákon nemzetiségre való tekintet nélkül egyforma követelményeket támasztott, s nem volt elnéző csak azért valakivel szemben, mert magyar volt” – ezt már Pavol Zlatoš professzor mondja, s ehhez teszi hozzá Róbert Jajcay professzor, hogy Znám István a tehetséges diákjaival a vizsgák után is törődött, s nem egynek, ahogy neki is, munkát/állást is biztosított. De az egyetemen tutoriális alapon megszervezte az elsőéves magyar anyanyelvű matematika szakos diákok megsegítését, s Turczel Lajossal elindította az egyetemen a matematika–magyar nyelv és irodalom szakpárosítást tanárjelöltek számára. „Egy diákot sosem szabad megalázni és megsérteni” – volt tanári krédója, s talán nem véletlen, hogy a diákjai imádták, s nagyon szerették az óráit, a tanítás során is megnyilvánuló kivételes humorát.

A háború miatt a tanulmányait is kénytelen megszakítani, s mivel a háború után betiltják a magyar iskolákat, szlovák nyelven folytatta a tanulmányait, előbb Nagybalogon, majd Rimaszombatban. A nagy szerelem a középiskolában is a matematika marad, Prágában egy országos versenyre is eljut. 1954-ben leérettségizik, majd a pozsonyi Komenský Egyetemen folytatja tanulmányait matematika szakon. Már ekkor megfogalmazza tudósi krédóját: „a matematikát és minden egyéb tudományt sikeresen csak belső szükségből lehet jól és eredményesen művelni, s nem külső nyomás hatására”. Az egyetem befejezése után egy éven át Pöstyénben tanít, majd Nagymihályban katonáskodik. Miután leszerel, a Szlovák Műszaki Egyetem Elektrotechnikai Kara Matematika és Ábrázoló Geometria Tanszékének tanára lesz.

Gyerekkori barátai közül Pál Dénes idézte meg a múltat, akivel a főiskolát-egyetemet végzett nagybalogiak közös találkozóit is szervezték.

Ebben az időben az Ifjú Szívekben táncol, s feleségül veszi szlovák barátnőjét, Annát. Két lányuk, Tánya és Olga ekkoriban születik, akik nem véletlenül kapják Puskin Anyeginjének női főhőseiről a nevüket, ugyanis Znám István nagyon szerette Puskin műveit. István fiuk 1972-ben született. Mindhárman apjuk kivételes tehetségét örökölték, megtanultak magyarul és szétszóródtak a nagyvilágban. Tánya Brünnben, Olga Pozsonyban, míg István az Egyesült Államokban él. Ha élne, ma már nyolc unokájának örülhetne.

Hírdetés

Az Ifjú Szívekben ismerkedik meg azokkal a barátaival is, akikkel életre szóló barátságot köt majd. Tőzsér Árpáddal, Nagy Jánossal, Turczel Lajossal, ahogy Koncsol Lászlóval is, aki megrázó vallomásban idézte fel közös évtizedeiket.

„Pista táncolt, én énekeltem, s ugyan évekre eltávolodtunk egymástól, amikor ismét egymásra találtunk, gyönyörűséges időszakot töltöttünk együtt. Hosszasan beszélgettünk, és soha senkivel nem nőttem úgy össze lélekben, mint vele” – emlékszik vissza Koncsol László, aki egyedül Znám István tragikus halálával nem tud a mai napig mit kezdeni. „Örök talány, örök rejtély marad a számomra. És örök hiány.”

Az évek során egyre több külföldi egyetem hívta vendégtanárnak, így a kanadai Waterloo-ban, a hamiltoni McMaster University-en, de a Newcastle-i, a Sydney-i egyetemen is előadott, s baráti-szakmai kapcsolatot ápolt a budapesti és varsói egyetemek tanáraival, így Rényi Alfréddal és Erdős Pállal is. Utolsó útján, pár héttel a halála előtt Ausztráliában járt, ahol egy cseh származású matematikussal, Mirka Millerrel dolgozott együtt. Közel hatvan tudományos cikke (ebből 23 saját) rangos nemzetközi szakfolyóiratokban jelent meg, több tudományos és ismeretterjesztő könyvet is írt, szlovákra fordította Rényi Alfréd Dialógusok a matematikáról című kötetét.

Számos neves matematikus került ki a kezei közül, mint Jozef Širáň, Roman Nedela, Ľudo Nepiel vagy Peter Horák, akik közül többen eljöttek a táblaállításra is. Tanítványai 50. születésnapjára különleges ajándékkal, egy kétkötetes kiadvánnyal lepték meg, amely a diákjai munkáit tartalmazta. Ekkor viccesen meg is jegyezte: „Az élet az ember ötvenes éveiben kezdődik igazán. Ja už Znám.” (szójáték, a Znám szlovákul ugyanis azt jelenti, hogy tudom – a szerk. megjegyzése).

„Pista a nap 24 órájában csak a matematikának élt, nagyon nehezen tudott kikapcsolni, de olyankor szívesen járta a természetet, s boldog volt, ha hazajöhetett szülőföldjére. Azon a tragikus napon is hazavártuk, hogy a nyár egy részét együtt töltsük itt Gömörben” – emlékszik vissza unokahúga, Bogyó Éva, akivel gyerekkorában nagyon sok időt töltött együtt.

Znám István maximalista volt, s mint ilyen, örökösen elégedetlen volt az elért eredményeivel. Ereje teljében, 57 évesen váratlanul ment el máig tisztázatlan körülmények között, s szülőfalujában, a nagybalogi katolikus temetőben nyugossza örök álmát.

Znám István családja, ahogy a nagybalogiak, ugyancsak kitettek magukért, s példát mutattak ezer sebből vérző közösségünknek.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »