Emlékhelyek napja – Koncertek, tematikus séták, programok országszerte

Koncertek, tematikus séták és más izgalmas programok várják az érdeklődőket országszerte május 14-én, az Emlékhelyek napján a Nemzeti és Történelmi Emlékhelyeken – tájékoztatta a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) csütörtökön az MTI-t.

Országszerte mintegy hatvan helyszínen több száz programmal készülnek – közölték.  

Az Emlékhelyek napja nyitórendezvénye 9 órakor kezdődik a tavalyi Év Emlékhelye-díjjal kitüntetett Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen. Budapesten többek között az Országos Széchényi Könyvtár toronyraktárait lehet bebarangolni zseblámpával, a Műcsarnok három kiállítására 50 százalékos kedvezményt kapnak a regisztrált látogatók, a Ludovikán csoportos vezetésen lehet megnézni a Ludovika Főépületét és a lovardát. A Vármúzeumban középkori élőzenével kísért tárlatvezetésen vehetnek részt az érdeklődők a Buda, a királyi méltóság széke és trónusa című állandó kiállításon.

A Fiumei úti sírkert programjai 15 órakor kezdődnek, tematikus sétán és kisvonatos túrán fedezhetik fel a látogatók a sírkertet. Délután átadják az Év Emlékhelye-díjat, este Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint Lámpafény című albumával lép színpadra. A napot az Angyalok útján című éjszakai zseblámpás túra zárja. A Fiumei úti sírkert programjai ingyenesek, de a részvétel regisztrációhoz kötött.  

Hírdetés

Tatabányán a Turul-szobor mellett található skanzen egész nap ingyenesen látogatható, Szegeden vezetett sétán lehet részt venni, Szigetváron népi játszóház és tárlatvezetés lesz a múzeumban, valamint türbekiállítás a dzsámiban. A Muhi Csata Emlékművénél többek között kun lovasok felvonulását, lovas seregrendező gyakorlatokat, lovas és gyalogos csoportok közös gyakorlását láthatja a közönség. Abasáron terepfutást rendeznek, kőbe vésett történetek várják Győrben az érdeklődőket, harctéri élet lesz Pákozdon, Pécsen Janus Pannonius arcait mutatják be.

A NÖRI hetedik alkalommal rendezi meg az Emlékhelyek napját. Idén is ingyenes vagy kedvezményes árú belépők várják az érdeklődőket.   

Az esemény részletes programja az emlekhelyeknapja.hu oldalon érhetők el.

„Az Emlékhelyek napja elindításával a NÖRI célja az volt, hogy az év egy napján az emlékhelyeké legyen a főszerep, hogy újra és újra bemutatkozási lehetőséget adjunk az identitásunk megalkotásában kulcsszerepet játszó helyszíneknek” – idézi a tájékoztató Móczár Gábor főigazgatót.

Mindenkit az elindulásra, az emlékhelyek sok-sok arcának megismerésére buzdítok, hiszen ezeknek a jeles helyszíneknek a megismerése nemzeti identitásunk erős alapja lehet – tette hozzá.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »