Emily Brontë Asperger-szindrómás lehetett

Emily Brontë Asperger-szindrómás lehetett

Az Üvöltő szelek világhírű szerzőjének egyes jellemvonásai alapján – mint például az otthon elhagyásától való idegenkedés, a dühkitörések vagy a gyakori robbanáshoz vezető frusztráció – az életrajzírója, Claire Harman szerint a gyakran az autizmus gyengébb formájának tartott Asperger-szindrómát lehet diagnosztizálni az angol irodalom klasszikusánál.

Az 1818 és 1848 között élő angol regényíró életrajzírója, a tavaly ősszel megjelent, Charlotte Brontë: A Life címet viselő könyv szerzője, Claire Harman az Edinburgh-i Nemzetközi Könyvfesztiválon fejtette ki nézeteit. (Az irodalmi babérokra törő Charlotte, a Brontë-nővérek legidősebb tagja Emily nővére volt.) Az angol irodalom egyik legnagyobb klasszikusának zsenialitása, a társadalmi helyzetek okozta kellemetlenség, zárkózottság, valamint azon tények, miszerint szívből gyűlölte magát a gondolatot is, hogy elhagyja lakását, továbbá a felhalmozott frusztráció és düh pillanatok alatt mennydörgésszerű robajjal tört ki belőle, az életrajzíró szerint arra enged következtetni, hogy Brontë Asperger-szindrómás volt, írta a The Guardian.

Az egyik leghíresebb eset szerint – amelyet még 1857-ben egyik első életrajzírója, Elizabeth Gaskell vetett papírra – a dühkitöréseiről ismert Emily egy alkalommal akkorát ütött ököllel a mosodáját összepiszkoló kutyája arcába, hogy szerencsétlen jószág fél szemére megvakult és még napokig kábult volt. Gaskell a 19. század közepén ezen cseppet sem elnézendő incidenst csupán annyival intézte el, hogy mindez „az írónő erős személyiségének jele”.

„Úgy vélem, ez ennél jóval több volt. Az írónőtől a környezetében élők igencsak tarthattak. Egy zseni volt, aki a szabadság adta kereteket másképpen értelmezte, mint mások. Megfékezni Emilyt, védelmezni Emilyt, nem hagyni, hogy felhúzzon Emily – ezek voltak az egész háztartás tagjainak legfontosabb teendői. Brontë lenyűgöző személyiség volt – jelenléte mégis hihetetlenül nyugtalanító lehetett” – magyarázta Harman.

Az életrajzíró ugyanakkor határozottan visszautasította a skóciai rendezvényen is előkerülő elméletet, miszerint Brontë művei általában egy-egy testvérének szerzeménye. Az Üvöltő szelekről máig tartja magát az a legenda, hogy bátyja, Branwell írta a jelentős részét. Harman szerint mindez azért lehet, mert maga a regény „igen sajátos”.

„Az emberek hajlamosak szentimentalizálni Emilyt. Sokan mondják, hogy a kedvenc romantikus regényük az Üvöltő szelek, amely azonban csordultig tele van erőszakkal, és egyáltalán nem minősíteném romantikusnak” – így az író.

Emily sokban hasonlított édesapjára, a családot egy ír grófságból Angliába költöztető Patrick Brontë tiszteletesre, aki viszonylag nagy mozgásteret adott utódainak. A Brontë-gyerekek semmit sem élveztek jobban, mint édesapjuk társaságában a kandalló mellett üldögélve a napi híreket, olykor a parlamenti tudósításokat olvasgatni. A kor „megszokott átlagát” nézve egy merőben szokatlan családról beszélünk, amelynek szinte mindegyik tagja igen művelt volt. Az édesapa egy rideg, barátságtalan és érzelmileg is különös figura volt. Szemmel láthatólag egoista, és talán egy kissé aspergeres is lehetett, tette hozzá Harman.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »