Emeljük föl szívünket! – A felnőtt (isten)gyermek bennünk

Állandó szerzőnk, Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató írását publikáljuk.

Minden kezdet viselős azzal a vággyal, hogy az új lehetőségeket a legjobban éljük meg. A születés ünnepének folytatásaként beköszöntő új év talán még inkább ösztönöz bennünket erre. Most azonban, úgy tűnik, nehezebb a pálya, mint néhány évvel ezelőtt. Tartóssá vált a stressz, a bizonytalanság, és sokszor a megold(hat)atlanság is. Az ünnep talán valamelyest tisztogatta a látóhatárt, de azért sűrű még a köd. A nappalok csak lassan hosszabbodnak, a világosság csak lassan növekszik. Járvány, maszkok kívül-belül, betegség, halál. Egymásra utaltság és távolságtartás, digitális mintha-személyesség és egyre gyötrőbb öleléshiány a ránk telepedő online világban. Eközben a tettvágyunk minduntalan korlátozott lehetőségekbe ütközik.

Jó lenne mindezen felülemelkedni, messzebbre látni, majd a dolgokat ebből a távlatból a helyükre tenni.

A hiányok és az ajándékok egy tőről fakadnak – tartja egy régi bölcsesség. Ilyen, sok gyümölcsöt érlelő tőkénk lehet a gyermekségünk, amelyről azonban le kell nyesegetnünk mindent, ami gyermeteg, infantilis. Különös ellentmondással hívja fel erre a figyelmünket a Szentírás is.

Gyermekké válni, és a gyermeki állapotot meghaladni? Érdemes kicsit eltűnődni ezen a különös kettősségen, mert ez lehet a kulcsa a jelenlegi dilemmáink feloldásának is.

Joseph Kentenich atya kiváló iránytűt adott a kezünkbe, amikor megfogalmazta, melyek azok a gyermeki vonások, amelyeket át kell mentenünk a felnőttkorunkra, és melyek azok a tulajdonságok, amelyeket el kell hagynunk, mert gyerekesek, az éretlen személyiség jellemzői. 

A gyermekségnek a következő – jellemzőire kétségtelenül nagy szükségünk lesz felnőttként is:

– Bizalom. A kisgyermek gondolkodás nélkül rábízza magát az édesanyjára, és semmi kétsége nincs afelől, hogy az édesapja elkapja, bármilyen magasra dobta is fel.

– Elégedettség. Megelégszik szükségleteinek legegyszerűbb kielégítésével, nem kíván változatos ízesítésű, eperaromás anyatejet, és a pelenkájának dizájnja sem érdekli, csak az, hogy száraz legyen.

– A kis dolgok öröme. Minden apróságnak tud örülni, csodát lát és vár a hétköznapi meglepetésekben.

– Számára a kapcsolat  a legfőbb éltető erő. Nincs nagyobb öröme, mint közel tudni magához azt, akit szeret. Mindent tőle vár, mindent neki tesz. Hozzá fordul, ha panasza van, és csak vele teljes az öröme is. Nem keres hétszázötven Facebook-ismerőst, nem akarja lecserélni a szüleit a jobban kinéző és engedékenyebb szomszéd nénire, és rajongása az apukának, nem a főigazgató úrnak szól.

– A sértést nem őrzi, és nagyon őszinte. Amikor sír, az igazi fájdalom, de néhány perccel később, akár még könnyes szemmel, képes szívből nevetni is.

– Nem akar másnak látszani, mint ami. Természetes számára a kudarc, az elesés, a százszor is újrakezdés, és emellett a segítségkérés is.

Hírdetés

– Nagynak látja a körülötte élőket. A szüleit pedig egyenesen isteninek. 

– Teljes léte a másikra irányul.Állandóan a másik ember jelenlétének tudatában és boldogságában él.

Ezek a sajátosságok erősítik a személyiséget, segítik megőrizni a frissességét, rugalmasságát.  Ahogyan az egyszerűséget és az istengyermekséget is.

Ez nem könnyű a mai individualista világban, ahol nem csak koronavírus-, hanem én, meg én, meg én-járvány is van. Tudomásul kell vennem, hogy nem minden rólam szól.  Nem ártana hűtőmágnest készíteni ezzel a felirattal.

Minden gyerek ösztönösen féltékeny. Az érett személyiség azonban túllép ezen. Sok felnőtt mégis visszacsempészi az életébe ezt a keserédes ízt: csak nekem mondja el, csak nekem fogadjon szót, véletlenül se hagyjanak ki a protokollból… 

Infantilis dolog az is, ha az aktuális hangulatunktól függ a figyelmességünk, a munkavégzésünk, a türelmünk. „Nem tehetek róla, kész ideg/depi/rotyi/ voltam” – mondjuk olykor magyarázatként.

Gyermeteg tulajdonság emellett a nyakasság is, az, ha minden csak úgy a jó, ahogy szoktuk, vagy „ahogy én mondtam”. A gyermeteg felnőtt nem képes új szempontot befogadni. A háromévesek szintje a hiszti, az önuralom hiánya, a dac, a „ha te így, én is így”, a „csak azért sem”.

A kisgyermek tűrőképessége olykor nagyon alacsony, ezért előfordul, hogy nyafog, és a bánatáért mindenki mást okol. Gyermetegnek mondható viszont az a nagykorú, akinek semmi sem jó, aki szerint senki nem komplett, aki mindent kritizál, leszól, irgalmatlanul kommentel, és szünet nélkül panaszkodik: Itt nem lehet élni! Miért zárták be? Miért nyitották ki? Miért így? Miért nem úgy? Miért nem reggel? Felháborító, hogy éppen reggel!

Gyerekes viselkedés a tetteinket a nyájszellemmel magyarázni, folyton azt lesni, hogy mit szólnak mások, mit mond majd a főnök. Vagy arra hivatkozni, hogy mindenki így csinálja, a Peti sem különb, a Julcsi sem…

Végül pedig a vak engedelmességet fel kell váltania az érett, felnőtt „tudom, kinek hiszek” magatartásnak, a személyes döntésképességnek. A diktatúrák – legyenek bár a családban, a hitközösségben, a társadalomban vagy a munkahelyen – gyakran élnek azzal az eszközzel, hogy a túl szűkre szabott önállósággal szép csendben infantilizálják az embereket. Mindent előírnak, szabályoznak, te csak fogadj szót, mint a jó gyerek, különben baj lesz.

Felemelkedni – felülemelkedni. Megtartva elengedni.

Mintha egy léghajóval indulnánk most útra. Ha túl sok a gyermeteg, lehúzó szokásunk, aligha jutunk messzire, a legkisebb dombnak is nekiütközünk, és újra a sáros, fagyos talajon találjuk magunkat. Meg kell szabadulnunk infantilis tulajdonságainktól, akár radikális döntéseket hozva ki kell dobálnunk ezeket a ballasztokat. A léghajónkat felemelő felhajtó erőt: a gyermeki egyszerűséget, a bizalmat, az igaz, mély kapcsolatokat pedig szünet nélkül táplálnunk kell.

Csak a felnőtt ember gyermeki gondolkodása fedezheti fel, hogy a világ mindig több, mint amit képesek vagyunk felfogni belőle. Emeljük föl szívünket!

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. január 3-i számában jelent meg.


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »