Embertelen küzdelemre készülnek Nagy Lászlóék

Embertelen küzdelemre készülnek Nagy Lászlóék

A szezon eddigi legfontosabb napjához érkezett a Veszprém, ma délután a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első felvonásán lép pályára Szkopjéban. Kegyetlen sorozat közepén tart a magyar együttes, az erőtartalékai dönthetnek a továbbjutásról.

Nem az a kérdés, elég erős-e az MVM Veszprém ahhoz, hogy helye legyen a Bajnokok Ligája négyes döntőjében, inkább az, meddig tart az ereje. Az eddig BL-szezonjában megmutatta a tudását, amely akár arra is elég lehet, hogy megnyerje az annyira vágyott trófeát, de áprilisban kezdtek megmutatkozni a kimerülés jelei. Három hete hétméteresekkel győzte csak le a jóval esélytelenebb fehérorosz Bresztet a SEHA-liga elődöntőjében, majd másnap hatalmas küzdelemben legyűrte a Vardar Szkopjét (28-26), egy hete ismét csak büntetőkkel múlta felül a hazai kupadöntőn a Szegedet, ma 16.00 órakor következik a BL negyeddöntőjének első meccse Szkopjéban (tévé: Sport1), jövő szombaton a visszavágó Veszprémben. Május közepén a bajnoki címét akarja megvédeni két meccsen a Szeged ellen – a kupadöntő alapján ölre mennek majd a felek –, május utolsó hétvégéjén két egymást követő napon vívhatja ki a BL-győzelmet a kölni négyes döntőben, ha eljut addig, a magyar válogatott jórészt Veszprémben játszó játékosaitól pedig azt reméljük, júniusban kiharcolják a vb-részvételt a Szerbia elleni páros meccsen.

Embert próbáló sorozat, a Veszprém pedig jó szokása szerint mindig mindent meg akar nyerni. Csakhogy a kupadöntőn mutatott produkció ehhez kevés lesz, ezt pontosan tudják a játékosai. Jobbátlövőként Nagy László végigjátszotta a meccset, nem is akárhogyan, de a tekintetéből úgy tűnt, elkészült a hajrára az erejével – a szakma egy része szerint a szegedieknek ekkor már rendre őt kellett volna hagyniuk lőni, nem az irányító Aron Pálmarssont.

„A Magyar Kupa döntőjéből kiindulva fontos lesz, hogy minél több lövőhelyzetet alakítsunk ki az átlövőinknek, és onnan jobban veszélyeztessünk. Már több meccset játszottunk idén a Vardar ellen, ettől függetlenül úgy gondolom, hogy még mindig tud újat mutatni egymásnak a két csapat. A védekezés lesz a legfontosabb” – mondta klubja honlapjának a BL-negyeddöntő előtt a jobbszélső Gulyás Péter, aki jobbátlövőként is az egyik megoldás, Nagy László őszi sérülése idején remekelt ezen a poszton.

Az aranytartalék

A Veszprém a SEHA-liga alapszakaszában otthon és idegenben is ikszelt a macedón együttessel, a liga döntőjében nagyon kellett a balátlövő Momir Ilic hét gólja. A szerb bombázó hátsérülés miatt kihagyta a kupadöntőt, ő az egyik aranytartalék a tavasz hátralévő részére.

„Talán a szezon legfontosabb hetéhez érkeztünk el. Pontosan kell elöl játszanunk, hiszen nagyon veszélyes az ellenfél indításból” – vélekedett a Veszprém honlapjának az irányító Lékai Máté.

Az április elején játszott SEHA-liga-döntő ugyan edzőmeccsnek számít a mostani erőpróbához képest, vannak tanulságai.

„Jól játszottunk a Vardar ellen, még ha rosszul is kezdtük a mérkőzést, aminek következtében 3-7 volt az állás. Egy ilyen csapat ellen nehéz volt ledolgozni a hátrányt, ám sikerült. Ha valamin mindenképpen változtatnunk kell, az a mérkőzés kezdése” – emlékezett vissza Xavier Sabaté edző.

A Vardar nem mutatott meggyőző formát a BL nyolcaddöntőjében, összesítésben csak egy góllal volt jobb a lengyel Plocknál. A Sterbik Árpád, Alex Dujshebaev, Szergej Gorbok, Timur Gyibirov, Jorge Maqueda által fémjelzett macedón gárdából Alem Toskic reális képet festett az esélyekről: „Papíron a Veszprém a favorit, kiválóan kézilabdázott az elmúlt években. Ezt folytatta a mostani BL-sorozatban, megnyerte a SEHA-ligát, de nincs nagy különbség a két csapat között.”

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 04. 23.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »