Embertelen körülmények, hideg és halál – ma van a Szovjetunióba elhurcoltak emléknapja

Embertelen körülmények, hideg és halál – ma van a Szovjetunióba elhurcoltak emléknapja

A második világháború alatti és utáni Magyarország területéről mintegy 800 ezer embert hurcolhattak a Szovjetunióba, ahonnan csak átlagosan 28 hónapos kényszermunka után térhettek haza, ha túlélték az embertelen körülmények közötti megpróbáltatásokat. Az Országgyűlés 2012. május 21-én úgy határozott, hogy november 25. legyen a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja, mert 1953-ban ezen a napon 1500 politikai elítélt térhetett haza a Szovjetunióból.

A parlament Menczer Erzsébet fideszes országgyűlési képviselő indítványát elfogadva kérte fel a központi államigazgatási szerveket, az oktatási intézményeket, az egyházakat, a civil szervezeteket, a közszolgálati médiumokat és az önkormányzatokat, hogy méltóképpen emlékezzenek meg a Szovjetunióba hurcoltakról. A határozat szerint arról a mintegy 800 ezer magyarról van szó, akiket 1944 őszétől hadifogolyként vagy internáltként a Szovjetunióba hurcoltak többéves kényszermunkára, illetve akiket a második világháborút követően 5-25 évre száműztek a gulág rabtelepeire a “magyar hatóságok hathatós közreműködésével, koholt vádak alapján”.

A képviselők kimondták, hogy tisztelettel adóznak mindazok előtt, akik életüket adták a hazáért, magyarságukért, származásuk miatt, politikai, vallási meggyőződésükért, illetve akik emberi és polgári jogaiktól megfosztva idegen földön, hazájuktól több ezer kilométerre, embertelen, megalázó körülmények között fogságot szenvedve végeztek kényszermunkát. A határozat szorgalmazta, hogy állítsák fel a Szovjetunióba hurcoltak emlékművét.

A gulág, ártatlan emberek millióinak munkatáborokba kényszerítése a huszadik század egyik legsúlyosabb tragédiája. Amikor 1917. november 7-én a bolsevikok hatalomra jutottak Oroszországban, igyekeztek ellenőrzés alatt tartani mindazokat, akiket származásuk, politikai meggyőződésük, vallásos hitük, az átlagosnál jobb anyagi helyzetük, képzettségük miatt vagy más oknál fogva “a nép ellenségének” minősítettek. Ennek két legfontosabb eleme az “elszigetelés” és a kényszermunka volt.

Az 1917. december 7-én létrehozott VCSK, közismert nevén a Cseka és utódszervezetei (OGPU, NKVD), illetve az igazságügyi népbiztosság feladata volt, hogy nagy tömegben olcsó “emberanyagot” biztosítson a nagyszabású építkezésekhez, a természeti kincsek kiaknázásához. 1930 és 1956 között ezeket a munkatáborokat a belügyi szerveknek alárendelt Lágerek Főparancsnoksága fogta össze, ennek orosz nevéből – Glavnoje Upravlenyije Lagerej – származik a gulág kifejezés. Már 1944 előtt is került néhány száz magyar – csaknem kivétel nélkül emigráns kommunisták – ezekbe a táborokba.

A második világháború alatti és utáni Magyarország területéről mintegy 800 ezer embert hurcolhattak a Szovjetunióba, ahonnan csak átlagosan 28 hónapos kényszermunka után térhettek haza, ha túlélték az embertelen körülmények közötti megpróbáltatásokat. Egy 1949. évi szovjet összesítés a magyar foglyok számát 534 539-ben adta meg, egyharmaduk civil volt. Ez a szám azonban nem tartalmazza azokat, akik még a gyűjtő- és tranzittáborokban, valamint a kiszállítás közben haltak meg, és nincs benne a Don mentén 1943 januárjában fogságba esett és meghalt több tízezer magyar katona sem. A foglyok száma egyes becslések szerint 600-700 ezer lehetett, más becslések szerint számuk elérhette akár a 900 ezret is.

A túlélők legnagyobb része 1949-re térhetett haza, több ezren már nem is Magyarország területére, mert otthonuk a szomszédos országok valamelyikéhez került. A kivégzettek, az éhezésben, betegségekben meghaltak száma becslések szerint mintegy 200 ezerre tehető. A kényszermunkások között különösen nehéz sors jutott a politikai elítélteknek, az ő helyzetük 1949-től vált különösen súlyossá, ekkor hozták létre ugyanis a gulágon belül a politikai elítéltek koncentrációs táborait. Az ezekben raboskodó mintegy 85 ezer magyar elítéltből csak öt-hat ezer élte meg a szabadulást, ők zömmel 1953-ban kerültek haza, de a szovjet rehabilitációig itthon is politikai ellenségként kezelték őket.

Budapesten az V. kerületi Honvéd téren található a Gulág áldozatainak 1993-ban felállított emlékköve. A kormány 2015-öt a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévévé nyilvánította, majd 2017. február 25-ig meghosszabbította. 2016-ban Magyarok a Szovjetunió táboraiban 1944-1956 címmel vándorkiállítást indítottak útra, amelyet 20 külhoni magyar településre is eljuttattak. Az emlékév keretében több tudományos konferencián, rendezvényen és megemlékezésen foglalkoztak a témával.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »