Embert fenyegetett a Szebenben lelőtt medve

Embert fenyegetett a Szebenben lelőtt medve

Embert fenyegetett a szerdán Nagyszebenben kilőtt medve – derül ki abból a térfigyelő kamera által készített felvételből, melyet szombaton este tett közzé a Digi24 hírtelevízió. 

medve a teton_b

A felvételt a rendőrség is figyelembe veszi majd az ügyben indított bűnvádi eljárás során, közölte vasárnap Luciana Lazăr, a Szeben megyei rendőr-főkapitányság szóvivője, aki szerint ezt hétfőn be is kérik a hatóságok. A felvételen a medve egy bank előtt látható, amint rá akar támadni egy, a pénzintézetből kilépni készülő nőre. Ez, megijedve a nagyvadtól, visszahátrál és becsukja az ajtót. Ezt követően az állat többször is az ajtónak ugrik és két lábra állva próbálja meg kinyitni azt, látható a videón.

Egyébként a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) beszámolója szerint szerdán reggel 28 nagyszebeni jelezte telefonon az 112-es számon, hogy a városban egy medve kóborol, az első hívást 5.20-kor fogadták. Az Országos Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság ellenőröket küldött Nagyszebenbe, hogy megvizsgálják, betartották-e a helyiek az állatvédelmi előírásokat a nagyvad kilövésekor. A vizsgálat eredményeit a napokban hozzák nyilvánosságra, ígérik az illetékesek, akik egy, a hasonló esetekben alkalmazható szabályrendszer kidolgozását is elrendelték. Hangsúlyozzák, hogy az állatok megölése csak közvetlen vészhelyzetben indokolt.

A hatóság Szeben megyei kirendeltsége arról számolt be, hogy a szerdán kilőtt medve – melyet egyébként az állat- és környezetvédelmi szervezetek medvebocsként emlegetnek – öt-hatéves lehetett. Az ügyben a környezetvédelmi tárca is vizsgálatot indított, arra is kíváncsi, hogyan kerülhetett az állat Szebenbe, ez ugyanis nem tartozik a medvék álltak lakott térségek közé. Arra az eshetőségre is felhívják a figyelmet, hogy a vad illegális tevékenység eredményeként jutott a városba. A szaktárca szerint nem kértek engedélyt a kilövésére. A vitatott eljárás miatt a hétvégén több tiltakozó akciót is tartottak a városban, a péntekin mintegy százan, a szombatin csak fele annyian vettek részt.  

Mint arról beszámoltunk, szerdán reggel egy medve bukkant fel Szeben központjában, melyet többórás keresés után kilőttek a hatóságok. Ezek szerint a vadat azt követően voltak kénytelenek lelőni, hogy nem sikerült altatólövedékkel elkábítani. A rendőrség fegyverhasználat miatt bűnvádi eljárást indított az ügyben.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »