Emberölés a vád a baltával támadó K. úr ellen

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Alosztálya emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást K. Gábor biatorbágyi lakos ellen.

A nyomozás adatai szerint a 43 éves férfi 2017. május 13-án este egy korábbi vagyoni követelésének kívánt érvényt szerezni, ezért megjelent a sértett biatorbágyi lakhelyén. Az ingatlannál egy baltát vett magához, majd azzal bántalmazta a sértettet, aki ennek következtében súlyos sérüléseket szenvedett.

A nyomozók K. Gábort gyanúsítottként hallgatták ki az eljárás során, majd a vele szemben szakértő bevonásával folytatott nyomozást 2018. január 26-án befejezték és a keletkezett iratokat az illetékes ügyészség részére vádemelési javaslattal megküldték.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »