A magyar miniszterelnök a berni magyar nagykövetségen bejelentette a miniszterelnökségről való lemondását – írta a napilap. Párttársai közvetítették neki a kormány erre vonatkozó kérését. Fölmerült az is, hogy jobban teszi, ha nem is tér vissza Magyarországra – és a lemondatott miniszterelnök így is tett. Ezzel elkerülte, hogy politikai fogolyként meghurcolják, sőt akár évekre kényszermunkatáborba vigyék. Egykori párttársa, Kovács Béla ekkor már az elnyomó idegen hatalom rabságában szenvedett.
A miniszterelnök egyébként a Magyar Távirati Iroda jelentése szerint „ötnegyedéves nehéz kormányzati munkája után” háromheti pihenésre utazott Svájcba. Egész szabadságidejét ott töltötte, és közben a mezőgazdasági kisüzemi gazdálkodást és általában a svájci mezőgazdasági fejlődést is tanulmányozta. Távollétében Rákosi Mátyás miniszterelnök-helyettes, államminiszter helyettesítette. Ma már tudjuk, hogy a helyettesítés egyben a miniszterelnök elleni puccsot is jelentette.
Közép-Európa és benne Magyarország sorsa – a történelemben már nem először – megpecsételődött a negyvenes évek második felében. Az idegen hatalom elvárásai miatt lemondatott, református, kisbirtokos családból származó kisgazda miniszterelnök így írt erről: „Egymást éri ezeknek a népeknek az életében azoknak a hatalmaknak az elnyomása, amelyek pusztító tevékenységükben nem hallgatnak sem az igazságra, sem az emberi morálra, sem az isteni törvényekre. Jönni kell végül is egy olyan hatalomnak, amelyik megteremti a világ kis népei számára a függetlenséget, a szabadságot, belső fejlődésük zavartalanságát s az emberi boldogságot.” Látható, hogy ez utópisztikus elképzelés, ilyen földi hatalom azóta sem volt. Ma, hét és fél évtizeddel később is úgy tűnik, hogy bármerre nézünk, pusztító hatalmakkal találkozunk, amelyek az igazság nevében harcolnak egymással. Persze mindeközben mi nem maradhatunk tétlenek: hitünk megtartásával, szüntelen imádsággal, a gyengék segítésével tudunk szolgálni a magunk helyén – hallgatva az igazságra, az emberi morálra és az isteni törvényekre.
Nagy Ferencet 75 évvel ezelőtt, 1947 májusának utolsó, júniusának első napjaiban mondatták le tisztségéről. Az egykori miniszterelnök, aki hazáját Isten oltalmába ajánlotta, így írt visszaemlékezésében azokról a napokról: „A kommunista elnyomás alatt álló Magyarország megszabadult utolsó demokratikus miniszterelnökétől. Leomlott az utolsó akadály is a teljes kommunista befolyás elől. Az ország elveszítette függetlenségét, mielőtt a békeszerződés folytán visszanyerhette volna. A magyar nép ki volt szolgáltatva a kommunista és a szovjet önkénynek.” Svájcból az Amerikai Egyesült Államokba utazott családjával. Megfosztották magyar állampolgárságától, és – bár mindig nagyon vágyott Magyarországra, hogy „új nemzetet építsen”, és meglátogathassa édesanyja sírját – soha nem térhetett vissza szülőhazájába. Hőgye Mihály amerikai diplomata-lelkész így emlékezett a halála utáni búcsúztatására: „[1979.] június 16-án, szombaton délelőtt volt a temetése a herndoni presbiteriánus egyház templomából, amelynek presbitere volt, és amelynek istentiszteletén nemegyszer még prédikált is. Temetésén képviselve volt az Egyesült Államok akkori elnöke és elődje, lakóhelye, a kis virginiai város népe, magyarországi barátai, Baranya és közelebbről Bisse népe, ahol született.” Magyarországi barátai két bibliai idézetet is küldtek a temetésére, az egyiket az Újszövetségből: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.” (2Tim 4,7)