Emberhalásszá lett – Papszentelést ünnepeltek Debrecenben

Emberhalásszá lett – Papszentelést ünnepeltek Debrecenben

Kocsis Fülöp érsek-metropolita június 6-án pappá szentelte Szaplonczay Márk diakónust Dunaújvárosban – azon a helyen, ahol segédlelkészként hirdeti majd az evangéliumot.

„Emberek halásza” – emelte ki a főpásztor a napi evangéliumból. – Jézus föllépése azzal az eseménnyel kezdődött, amikor meglátott a Galileai-tó partján két testvérpárt: Simont, akit később Péternek nevezett, és fivérét, Andrást, valamint Zebedeus fiait, Jakabot és Jánost; és hívta őket: kövessetek!

Isten meghív mindenkit, és minden embernek ad célt is, amelyet meg kell találnia, amely felé haladnia kell. A cél megtalálása a saját hivatás megtalálása: ami az én utam, feladatom ebben az életben. Ha ezt megtalálja az ember, boldog lesz ezen az életúton, s bármilyen nehézségek is következzenek, tudja, hogy Isten indította el, ő hívja és vonzza a cél felé – mondta Kocsis Fülöp.

Vajon minden apostol emberhalásszá lett? – tette fel a kérdést az érsek-metropolita. – Ugyanis tizenkét férfit hívott meg, de nem mindenkit a halászháló mellől. Volt, akit a pénzváltó asztaltól, volt, akit a fügefa alatt látott meg.

A halászoknak azt mondta: „emberhalásszá teszlek titeket” – ez arra utal, hogy

A hivatások különbözőek – éppúgy, ahogyan az emberek is különbözőek. Az Úristen tudja, hogy ki-ki milyen ember, és annak megfelelő hivatást ad. Minden hivatás személyre szabott, a sajátját kell kinek-kinek megtalálnia.

Jézus annak idején Szegeden meglátott két testvért, s azt mondta nekik: „Kövessetek!” Igaz, volt egy harmadik is mellettük, ő azonban más hivatást kapott – utalt Kocsis Fülöp érsek a harmadik Szaplonczay fiúra.

Hírdetés

Ez az evangéliumi szakasz, ha úgy vesszük, az egyházi hierarchia kezdetéről is szól, mivel itt ismerkedünk meg az egyszerű halásszal, Simon Péterrel, akiből az első római pápa lett. Miként a tanulatlan halászemberből sem nézte volna ki senki a későbbi hivatást, talán a két Szaplonczay fivérből, a két ficánkoló kislegényből sem gondolták volna sokan, hogy egyszer ők is emberhalászok lesznek, mint az édesapjuk.

Az Úristen tudja, hogy kit mire hív, milyen feladattal lát el. Azt kell megtalálni: a személyes hivatást, ami csak az övé, amit senki más nem teljesíthet be. Ezért fontos odafigyelni kinek-kinek a saját meghívására, hogy mire szólítja az Úr, milyen életútra hívja, mit kell ezért tennie, mert azt senki más nem teszi meg helyette.

– emelte ki a főpásztor. – Akkor lesz boldog, kiteljesedett személyisége az embernek, ha megtalálja hivatását, s igent mond Isten hívására. E nagyszerű hírt kell elvinnie egy papnak mindenkihez, s tudatnia, akivel csak lehet, hogy Isten gondviselő szeretetéből senki sem marad ki, senki sem születik véletlenül a világra, mindenkinek feladata van.

Nem csak pusztába kiáltó szónak kell lennie a szószékről, ambóról hirdetett igének vagy a katedráról tanított hitnek. A papnak is személyre szóló tanításokat kell adnia.

Ezt akkor tudja megtenni, ha a mindeneket ismerő Istennel egyesül. Ezért a papság szentsége elsősorban Krisztussal való egyesülést jelent, a meghívás is erre szól.

A készület is azt célozta, hogy a szentelendő egyesüljön Krisztussal, s mint másik Krisztus teljesítse hivatását, ami aztán képessé teszi őt arra, hogy mindenkinek személyre szabottan hirdesse az evangéliumot – zárta tanítását az érsek-metropolita.

Forrás: H. Varga Eszter/Hajdúdorogi Főegyházmegye

Fotó: fotó: Domokos Éva/Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »