Emberek, nem vadak

VEZÉRCIKK – Vad és ember is ösztönszerűen jár el, amikor saját életterét félti: természetes, hogy így vagy úgy, de megpróbálja megállítani a lakóhelyére betolakodó másik fajt, lépéseket tesz területe visszahódításáért. Mivel az egy helyen élő populációk valamiképpen mindig befolyásolják egymás életfolyamatait, magától értetődő, hogy nem zökkenőmentes az együttélésük. Ennek Romániában egyre észrevehetőbbek a jelei, és úgy tűnik, a probléma egyre szerteágazóbb és összetettebb.

Nemcsak az emberek lakóhelyére gyakorta bemerészkedő barna medvének „van igaza”, hiszen a meggondolatlan erdőgazdálkodás, a kellőképpen nem szabályozott legeltetés, a felelőtlen emberi beavatkozások miatt egyre szűkül az élettere. De azokat is meg lehet érteni, akiknek sűrűn megdézsmálja a termését, tizedeli háziállatait a nagyvad. És persze jogos a félelmük azoknak, akik lassan nem merik kiengedni a gyerekeket az utcára, nem szívesen indulnak túrázni vagy művelik meg földjeiket a medvék közelsége miatt, így persze nem értenek egyet a környezetvédőkkel, akik meg akarják akadályozni a vadállatok kilövését. Igazuk lehet azonban a környezetvédőknek is, akik rámutatnak, nem a vadállatok kilövése az egyetlen járható út, hiszen számos módszerrel távol lehetne tartani a betolakodókat, amihez persze megfelelő anyagi befektetés szükséges.

Bár a környezetvédelmi minisztérium felfüggesztette kedden a kilövési kvótát megállapító rendelet kibocsájtását, a nagy port kavaró, a zöldek által élesen bírált kezdeményezés, amelynek értelmében több mint másfélezer védett állat kilövését hagynák jóvá, valamilyen formában biztosan újjászületik. A rendeletek, kilövési kvóták parázs vitát szító kérdéskörén azonban túlmutat, és valószínűleg továbbra is gondot okoz majd, hogy Romániában nincsen egészséges egyensúly a vadak, emberek és javak védelme között, a döntéshozók pedig, mint annyi más helyzetben, csak akkor szánják el magukat konkrét lépésekre, amikor már valóban fenyegetővé válik a probléma.

A vadak és emberek együttélésének szabályozása is hosszú idő óta rendezetlen mifelénk, a nehézséget pedig súlyosbítja, hogy sok vonalon érdekek mentén kezelik a kérdést. A vadászoknak érdekükben áll, hogy értékes bundájú állatokat lőjenek, a politikusoknak, hogy bűnbakot találjanak, és valószínűleg akadnak olyan környezetvédők, akik szintén nem érdekmentesen közelítenek a problémához. És bár egyszerre mindenkinek igaza lehet, jó lenne figyelembe venni: ahhoz, hogy az ember és az állat számára is tényleges védelmet nyújtó, tragédiamegelőző stratégiák szülessenek, közösen kellene gondolkozni. De persze naivitás abban hinni, hogy az egymással ellentétben álló érdekcsoportok valaha is képesek lesznek közös nevezőre jutni. Hiszen emberek vagyunk, nem vadak.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »