Elvérezhet az iskolatej-program

Elvérezhet az iskolatej-program

A gyermekétkeztetés áldozatául eshet az iskolatej-program. Minél több óvodás és iskolás jut ingyen vagy kedvezményesen menzai koszthoz, annál kevésbé számít, hogy jut-e nekik tej is – fejtegette ki a Miniszterelnökség vezetője. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat magyarországi vezetőjének az iskolatej-program sorsa mellékes. A megszorítások már szeptemberben elkezdődnek.

Levélben értesítette az állami iskolákat fenntartó Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vezetője az igazgatókat, hogy a gyerekek kiitták a tejeskannát. A kormány csökkentette az iskolatej-program támogatását, így szeptembertől a 175-ből nagyjából 100 járásban kapnak már csak ingyen tejet vagy kakaóit az iskolások.

A beszállítók megdöbbentek. Az Egertejnél úgy számolnak, hogy harmadára esik vissza a megrendelés. „Le vagyunk sújtva, el vagyunk keseredve és fel vagyunk háborodva. Ez olyan, mint a honvédség, hogy jött egy parancs, amit a vezérkari főnök írt alá, na most ezt az őrmester hogy fogja felülbírálni? Heves megyében 300 ezer liter csak a tej, amivel kevesebbet fogunk tudni kiszállítani iskolatejprogramban, és ugye a katasztrófa ott van, hogy ugyanakkor az ország belefullad a tejbe” – mondta Almási Csaba, az Egertej Kft. igazgatóhelyettese.

Egy másik beszállító hitelből fejlesztett, az eddigi 55 ezerből 18 ezer iskolásuk marad meg – fogalmazott a családi vállalkozás illetékese. „Minden ilyen mozzanat, amivel sújtják a tejtermelőket és feldolgozókat, az egy óriási, újabb döfés a tejtermelőknek. A tehenészetünket, a saját családi tehenészetünket is azzal párhuzamosan fejlesztettük, ahogy bővült ez a program, és én azt gondolom, hogy ez a mi családi gazdaságunknak is egy komoly érvágás lehet, hogy ha ez így marad” – nyilatkozta Szommer Gábor, a Fino-Food Kft. kereskedelmi igazgatója.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat vezetőjét nem érdekli az iskolatej sorsa. „A gyereket az állam megeteti az iskolában. Tehát, hogy emellett nem érdekes a tejprogram, az nyilván a gazdáknak nagyon érdekes, de egyébként a gyerek – lehet, hogy vacak ebéddel, lehet, hogy lehetne finomabb – mindenesetre nem éhes” – szögezte le Edvi Péter.

Jövőre mégis kevesebb lesz a konyhapénz, óvodai, iskolai, kollégiumi  gyermekétkeztetésre 4 és fél milliárd forinttal kevesebbet szán a kormány, mint idén. 71,7 milliárd helyett 67,2 milliárdot. Iskolatejre viszont csaknem 2 milliárddal több jutna papíron, mint 2016-ban. „Nemhogy csökkenne az iskolatejre adott összeg, hanem növekszik. Ezzel nem azt mondom, hogy a Klik igazgatójának vagy vezetőjének nincsen igaza, vagy nem ésszerű lépést tett, de meg fogjuk pontosan vizsgálni, hogy ezek a dolgok egymáshoz hogyan viszonyulnak, mert lehet, hogy az iskolatej jelentőségét csökkenti, ha mindenki térítésmentesen étkezik, vagy jóval nagyobb az ingyenes étkezésben résztvevők aránya” – jelentett ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A kormány jövő héten tárgyal a tejtermelőkkel, és áttekinti az iskolatej-programot is.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »