Elutasították Bolsonaro kérvényét

Elutasította Brazíliában a választási ügyekben illetékes bíróság helyi idő szerint szerdán a hivatalban lévő elnök, Jair Bolsonaro pártjának kérvényét arra vonatkozóan, hogy vizsgálják felül az októberi elnökválasztás eredményét, amely Luiz Inácio Lula da Silva győzelmét mutatja.

A Liberális Párt nem mutatott be semmiféle bizonyítékot arra, hogy választási csalás történt volna – közölte Alexandre de Moraes, a bíróság elnöke, aki a panaszosok elutasításán túl 23 millió real (1,7 milliárd forint) pénzbírságot is kiszabott a kérvényezőkre amiatt, hogy azok – megítélése szerint – "rosszindulatú és felelőtlen módon" jogi csatározást próbáltak kirobbantani.

A választási eredmény felülvizsgálatára vonatkozó kérvényt Bolsonaro pártja arra hivatkozva nyújtotta be kedden, hogy "helyrehozhatatlan szabálytalanságokat" tapasztaltak az elektronikus szavazógépekkel kapcsolatban, amelyek hatással lehettek a végkimenetelre.

Hírdetés

A brazíliai elnökválasztás október 30-án tartott második fordulójában a jobboldali Bolsonaro igen szoros versenyben maradt alul a baloldali Luiz Inácio Lula da Silva korábbi államfővel szemben: Bolsonaro a szavazatok 49,1 százalékát, míg Lula a voksok 50,9 százalékát szerezte meg.

Bolsonaro mindeddig nem ismerte el nyíltan a vereségét, bár alelnöke, Hamilton Mourao ezt megtette a választás után pár nappal. Mourao azt is kijelentette, nem gondolja, hogy csalás történt volna a választáson.

Luiz Inácio Lula da Silva január 1-jén lép hivatalba.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »