Elutasította az indítványt az UEFA, nem lesz szivárványszínű a müncheni stadion

Elutasította az indítványt az UEFA, nem lesz szivárványszínű a müncheni stadion

Az Európai Labdarúgó Szövetség nem engedi, hogy szivárványszínű díszkivilágítást kapjon a müncheni Allianz Arena a német és a magyar válogatott szerdai Európa-bajnoki mérkőzésén.

Az UEFA kedden közölte, hogy elutasítja Dieter Reiter müncheni főpolgármester indítványát,

mely szerint a tolerancia jeleként a szivárvány színeivel világítanák meg az arénát az F csoport meccsére.

Alapelvei szerint az UEFA politikai és vallási szempontból is semleges szervezet

 – tudatta az európai szövetség. „A javaslatot politikai vonatkozásai miatt el kell utasítanunk, mivel az üzenete a magyar parlament döntésére irányul” – közölték.

Hírdetés

Az Allianz Arenát így a korábbi terveknek megfelelően az UEFA, illetve

a két résztvevő nemzet színeiben világítják ki.

A kontinentális szervezet ugyanakkor azt ajánlotta a városházának, hogy jövő hétfőn,

a meleg büszkeség napján vagy július 3. és 9. között, a meleg büszkeség hetén biztosítson szivárványszínű díszkivilágítást a müncheni stadionra.

A Bild című német lap már hétfőn arról írt, hogy az UEFA „nem szeretné”, ha a tolerancia jeleként a szivárvány színeivel világítanák meg az arénát szerda este, amikor Németország megmérkőzik Magyarországgal, „ahol diszkriminálják a homoszexuálisokat”.

Más német városok – köztük Frankfurt és Köln – ugyanakkor jelezték, hogy a német-magyar mérkőzés alatt tarka fényekbe „öltöztetik” a stadionjukat.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »