Eltűnt egy Párizsból Kairóba tartó utasszállítógép

Eltűnt egy Párizsból Kairóba tartó utasszállítógép

PÁRIZS. Eltűnt a radarernyőről csütörtök hajnalban az EgyptAir egyiptomi légitársaság Párizsból Kairóba tartó MS804-es járata – közölte a légitársaság az egyik közösségi oldalon.

A repülőgép 69 emberrel, 59 utassal és 10 fős személyzettel a fedélzetén szerdán 23.09 órakor szállt fel Párizsból, és kairói idő szerint 2.45 órakor veszett nyoma.

A légitársaság először azt a tájékoztatást adta, hogy a repülő mintegy 80 mérföldre, nagyjából 10 percre az egyiptomi légtértől tűnt el, majd ezt pontosítva azt írta: a repülőgép 10 mérföldet tett meg Egyiptom légterében mielőtt eltűnt. A repülő 37 000 láb, körülbelül 11 300 méter magasan repült, amikor nyoma veszett.

A flightradar24.com járatkövető honlap adatai szerint az eltűnt repülő egy 2003-ban gyártott Airbus A320-as, utolsó ismert helyzete pedig a Földközi-tenger fölött volt. A honlap adatai megerősítik, hogy a gép 37 000 láb magasan repült. Utolsó ismert sebessége 534 csomó, ami körülbelül 990 kilométer óránként.

A légitársaság azt írta, hogy a mentő és kutató egységek már elindultak, hogy kiderítsék, mi történt az eltűnt repülővel.

A CNN-nek a légitársaság illetékese azt közölte, hogy a gép nem küldött segélyhívást, egyszerűen csak eltűnt a radarról. A CNN által megszólított egyik szakértő szerint valami “gonosz” dolog történhetett, mert nem valószínű, hogy a gép az időjárási viszonyok miatt került volna bajba. Más szakértők is arról beszéltek, hogy a pilóták tapasztaltak, műszaki hibára utaló jel nem volt, ezért “nagyon szokatlan”, ami történt és “aggodalomra ad okot”.

A légitársaság a twitteren közölte, hogy a másodpilótának 2776 repülési órája volt, míg a pilótának 6275, ebből 2101 alkalommal Airbus 320-ast vezetett.

Tengerbe zuhanhatott az EgyptAir gépe

Egyiptomi légiforgalmi irányítók szerint tengerbe zuhanhatott az EgyptAir légitársaság Párizsból Kairóba tartó MS804-es járata, amely csütörtök hajnalban tűnt el a radarernyőről.

A légiirányítók szóvivője a SkyNews Arabia tévéadónak elmondta: a gép még azelőtt tűnt el a radarernyőkről, hogy belépett volna az egyiptomi légtérbe. Az al-Ahram című egyiptomi lap úgy tudja, hogy a gép pilótái nem adtak le vészjeleket.

Az EgyptAir pontosította a gépen tartózkodók számát, eszerint 56 utas és egy tízfős személyzet volt a repülőn. A gépen 15 francia, 30 egyiptomi, egy brit, egy belga, két iraki, egy kuvaiti, egy szaúdi, egy szudáni, egy csádi, egy portugál, egy algériai és egy kanadai állampolgár utazott.

Az egyiptomi fegyveres erők elkezdték a gép felkutatását, de csatlakozott a kereséshez egy görög C-130-as szállítógép és egy felderítő repülőgép is. Egy görög fregatt tart abba a térségbe, ahol a gépet utoljára észlelték, valamint helikopterek állnak készenlétben egy görög szigeten.

Szakértő: óriási területet kell átvizsgálni, hogy megtalálják az eltűnt gépet

Háy György repülésbiztonsági szakértő szerint óriási területet kell átvizsgálni, így hosszú időbe telhet mire megtalálják az EgyptAir légitársaság Párizsból Kairóba tartó, csütörtök hajnalban eltűnt gépét.

Háy György az M1 aktuális csatornán azt mondta: az a környék eléggé le van fedve radarokkal, így ha ott eltűnik egy gép, akkor kicsi az esélye, hogy még valahol a levegőben van. Ráadásul az üzemanyagnak is el kellett fogynia. A szakértő úgy tudja, már körbetelefonálták azokat a repülőtereket, amelyeket a gép elérhetett, de egyik helyen sem szállt le.

Arra van még – kevés – esély, hogy valahol repülőtéren kívül szállt le a gép, illetve olyan helyen, ahol nem működnek együtt a hatóságokkal – mondta a szakértő.

Kifejtette: minden területnek megvannak a felelősei, akiknek a kutatást és a mentést végre kell hajtani. Ilyenkor riasztják az érintett hatóságokat, amelyek repülőkkel és hajókkal megkezdik a vizsgálódást. Mivel most nagy területről van szó, elképzelhető, hogy az egyiptomi hatóságok mellett más országokéi is csatlakoznak.

Háy György azt mondta: ha a gép a tengerbe zuhant, súlyosabb részei elsüllyednek, de egyes darabok a felszínen maradhatnak. Hozzátette, ha mentésre már nincs lehetőség, a legfontosabb, hogy az adat- és hangrögzítő feketedobozokat megtalálják, amelyekből sok információt nyerhetnek vissza, hogy kiderítsék az eseményeket.

Valószínűleg nem voltak szlovák állampolgárok a gépen

Az EgyptAir egyiptomi légitársaság Párizsból Kairóba tartó MS804-es járatának fedélzetén valószínűleg nem tartózkodtak szlovák állampolgárok. „Az rendelkezésünkre álló első információk szerint nem voltak szlovák állampolgárok az utasok között. Továbbra is kapcsolatban vagyunk a francia és az egyiptomi hatóságokkal” – közölte Peter Stano, a külügyminisztérium szóvivője.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »