Eltiltották a habonyozó segédlelkészt

Eltiltotta a papi tevékenységtől a habonyozó Cseh Péter Mihályt a pécsi egyházmegye.

A segédlelkész nemrég a legismertebb videomegosztón arról kérdezte Orbán Viktort, hogy kicsoda Habony Árpád. Az egyházmegye közleményében azt írta, Cseh Péter Mihály már régóta tevékenykedik az írott és elektronikus médiumokban, stílusa és írásainak tartalma miatt többször is figyelmeztették – írja a hirtv.hu.

Többen érdeklődtek már az Országgyűlésben is Habonyi Árpád személye után, de érdemi választ nem találtunk. Megjelentek a videómegosztón és a Facebookon különböző felvételek, amint Dubajba érkezik, amint Ibizán szórakozik, és segíti Andy Vajna vállalkozásait.

Még olyan is akadt, aki elkezdte keresni, hogy melyik minisztérium vagy a kormány bérjegyzékén lehet fellelni, vagyis hogy hol vesz fel fizetést? Elképesztő keresni őt bármilyen bérkifizetési listán, hiszen ő már elég régóta nem szorul fizetésre. Egyszer még az is előkerült szegény baráti kölcsönökből él.

A Száz leggazdagabb listáján egyelőre nem találtuk. Több internetes portál és egy ingyenes napilap viszont őhozzá köthető, és jelentős kormányzati hirdetéseket kapnak.

Jelentős, 11 milliárd forint körüli magyar állami bankból felvett hitelből megvásárolta Andy Vajna a tv2-t. A vásárlásra a 70 milliárd körüli vagyona is lehetőséget adott volna… A tv2 Romániából fog sugározni, vagyis ott fog adót fizetni a magyar adófizetők pénzén megvásárolt tv-csatornák után. Andy Vajna öt kaszinót üzemeltet Budapesten, de az online pénztárgépeket azokhoz bekötni tilos! Cégei adóparadicsomba vannak bejegyezve. A magyar államkassza jelentős bevételtől esik el ennek engedélyezése miatt. A jótékony Varga Mihálynak ezúton is köszönjük. Kár, hogy a jövedelemhez alig jutó magyarokhoz nem ilyen kegyes. Habony Árpádról egyébként egész sor információ elérhető (még?) az interneten.

Teszünk rá még egy lapáttal: rákérdezünk arra, hogy kicsoda Andy Vajna? Elég sok kérdés merül már fel azzal kapcsolatban, hogy ki kicsoda a kormány közvetlen környezetében? És miért állnak mindenek felett az egyre szegényedő Magyarországon? Az meg már csak hab a tortán, hogy többen közülük az MSZP-ből, sőt, az MSZMP-ből érkeztek. Igaz, a Fideszben is jócskán jelen vannak a Kommunista Ifjúsági Szövetségből, a Magyar Szocialista Munkáspárt óvodájából érkezettek.

Miért nem indul Rogán ellen vizsgálat? Erről bővebben ITT

Békéscsaba, 2016. július 18.

Anton

Emlékeztető: „El kell menni egy szombat este, és megnézni, a sok szerencsétlen, hogy áll sorba azért, hogy Andy Vajna valamelyik kaszinójába bejusson, hogy elveszíthesse a pénzét. Én elmentem, megnéztem. Félelmetes… Láttam olyat, hogy két-három órát kellett sorba állni azért, hogy a félkarú rablóhoz hozzáférjen az ember. Efölött a sok-sok milliárd forintnyi haszon fölött most két ember rendelkezik (gondoljunk bele, hogy életszerű-e, hogy ezért nem hálásak valamilyen formában azoknak, akik helyzetbe hozták őket?), akik ha esetleg nem azt csinálnák, amit a hatalom elvár tőlük, úgy járhatnak, mint Spéder Zoltán.” (Részlet a Kisberg Szabolccsal készült „Ha mindent elmondanék, úgy járhatnék, mint Boros Tamás az Aranykéz utcában” című interjúból.)

 

 

 

 

 

 

 


Forrás:sokkaljobb.hu
Tovább a cikkre »