Eltemették a boszniai háború prijedori mészárlásának 86 áldozatát

Több ezren gyűltek össze Bosznia-Hercegovinából és Európa más országaiból szombaton az boszniai Hambarine településen 86 muszlim bosnyák temetésére, akiket a boszniai háborúban történt prijedori mészárlásban szerbek lőttek agyon.

A temetésen megjelent túlélők közül sokan arról számoltak be, hogy máig sem tudják feldolgozni a történteket.

Az eseményen nem jelentek meg a boszniai szerbek képviselői, akik közül sokan ma is vitatják a boszniai szerb csapatok felelősségét az 1992-1995-ös boszniai háború idején elkövetett gyilkosságokban és más atrocitásokban.

Hírdetés

1992 augusztusában az északnyugat-boszniai Prijedor környékén, a szerb erők által működtetett gyűjtőtáborok mintegy 1200 horvát és bosnyák foglyát buszokba és teherautókba tuszkolták azzal a magyarázattal, hogy fogolycserére szállítják őket. A Travnik felé tartó gépkocsioszlopot Vlasic-hegységben megállították és mintegy 200 férfit leszállítottak a járművekről, majd egy szakadék előtt kivégezték őket.

Az ügyben az elmúlt években több bírósági tárgyalást is lefolytattak, és több embert elítéltek, köztük a prijedori rendőrségnek a mészárlásban részt vevő három egykori tagját.

A boszniai háborúnak mintegy százezer halálos áldozata volt, és a háborús atrocitások miatt több mint egymillió ember kényszerült elhagyni az otthonát.

Bosznia-Hercegovina 2016-ban nyújtotta be csatlakozási kérelmét az Európai Unióhoz, ám a máig fennálló etnikai ellentétek nehézségeket gördítenek e csatlakozás útjába.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »