Elszámoltatás helyett: gyurcsányozós békemenetet tartanak október 23-án a Fidesz álciviljei

A "gyurcsányi állami terror" 15. évfordulóján, vagyis 2021. október 23-án Békemenetet tart a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) – jelentette be a CÖF alapítója csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

Csizmadia László, aki a CÖKA kuratóriumi elnöke is, azt mondta, a Békemenettel emlékeztetni akarnak mindenkit "a magyar történelem egyik legsötétebb időszakára", az őszödi beszédre és az általa kiváltott tüntetéshullám elleni terrorra, arra, hogy a terror irányítója, Gyurcsány Ferenc újra a hatalomba készül.

Hírdetés

Emlékezni és emlékeztetni kell mindenkit a lovasrohamokra, a szemkilövetésre, az utcai leszámolásokra, a bebörtönzésekre, a koncepciós eljárásokra, arra, hogy milyen időszak volt a Gyurcsány-kormányzás és a baloldali terror időszaka – fogalmazott Csizmadia László.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »