Elsősorban játékokra költik a pénzt a felhasználók

Az ideihez képest 30 százalékkal nőhet az App Store és a Google Play alkalmazásboltok forgalma jövőre, a felhasználók összesen 110 milliárd dollárért vásárolhatnak majd náluk az App Annie legújabb előrejelzése szerint. A mobilos ökoszisztéma kutatására és mérésére szakosodott társaság elemzése abból a szempontból nem okoz meglepetést, hogy a teljes költés túlnyomó részét játékokra, illetve játékappokon belüli vásárlásokra fordítják majd. Ugyanakkor annak ellenére, hogy még csak most kezd felfutni az alkalmazásokon belüli előfizetéses modell, a nem játék jellegű költésekre már érezhető hatása lesz.A tanulmány kitér arra is, hogy az Apple és a Google által működtetett alkalmazás-áruházak átalakítása már idén is megkezdődött, és jövőre további változásokra lehet számítani, amelyektől elsősorban azt lehet várni, hogy a felhasználók könnyebben megtalálhatják a számukra legmegfelelőbb applikációt. Ez persze jól jön majd a fejlesztőknek és a két nagy technológiai cégnek is, hiszen ha olyan szoftverekre bukkannak a mobilosok, amelyekkel szívesen töltik a szabadidejüket, akkor nagyobb az esélye annak is, hogy költenek ezekre a megoldásokra.

Érdekes példa lehet erre az olyan alkalmazások esete, amelyekkel streaming – vagyis folyamatos online kapcsolat mellett nézhető – videókat lehet elérni. Az App Annie adatai szerint idén októberben az iOS-es mobileszközt használók 85, míg az androidosok 70 százalékkal többet költöttek a streaming videóapplikációkon belül, mint egy évvel korábban. Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy ez a szegmens egyre széttöredezettebb, hiszen az ismert nagy szolgáltatók mellett több meghatározó technológiai és médiacég is igyekszik megvetni a lábát a Netflix, a Hulu, illetve az Amazon uralta területen. A hírek szerint az Apple is kacsingat ebbe az irányba, de talán még keményebb ellenfél lehet a már most is rengeteg saját tartalmat kínáló Disney, főleg ha sikerül megvennie a 21st Century Fox kiszemelt részeit.

A világátlagot jóval meghaladó növekedés várható Kínában Forrás: AFP

Az App Annie tanulmánya külön kiemelte a kiterjesztettvalóság-al­kalmazásokat, amelyeknél jövőre ugrásszerű fejlődést lehet várni.
A társaság szerint izgalmas játékok érkeznek majd a piacra, közülük a Niantic által fejlesztett Harry Potter: Wizards Unite-ot emelték ki. A játékot készítő cég neve sokak számára lehet ismerős, hiszen neki köszönhetjük a Pokémon Gót, amely tavaly nyáron megdöbbentő sikereket ért el. Azt sajnos egyelőre nem lehet tudni, hogy a valós világot és a játék virtuális környezetét keverő mobilos játék mikor érkezik majd a piacra – csupán annyit közöltek eddig, hogy jövőre elérhető lesz –, a szakértők várakozásai szerint azonban minden feltétel adva van ahhoz, hogy újabb jelentős sikert érjenek el a fejlesztők.

A tanulmány készítői azt is megvizsgálták, hogy mely piacokon várható a legnagyobb fejlődés. Nagy meglepetést valószínűleg nem okoz senkinek, hogy Kínában kiugró, a világátlagot jóval meghaladó felfutásra számítanak a mobilalkalmazásokra szánt összegben. Ez annak fényében különösen figyelemreméltó, hogy a távol-keleti ország már most is listavezető az iOS-applikációkat forgalmazó App Store bevételi forrásait vizsgálva. Az elemzés szerint India és Brazília a Google Playnek hozhat sokat, igaz, egyelőre inkább csak a letöltésszámban, mint a költésben. A dél-amerikai országban idén a múlt évhez képest 30 százalékkal, míg az ázsiai államban 50 százalékkal nőtt az androidos telefonok használatával töltött idő. A bővülésre pedig jócskán van lehetőség, hiszen mindkét országról elmondható, hogy a lakosság jelentős része még nem rendelkezik okostelefonnal.

 


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »