Első, történelmi sikerét aratta a magyar amerikaifutball-válogatott

Első, történelmi sikerét aratta a magyar amerikaifutball-válogatott

A magyar amerikaifutball-válogatott megszerezte fennállása első győzelmét: Grátz Vilmos együttese szombaton a lengyelek ellen nyert 23-22-re.

A székesfehérvári First Fielden rendezett összecsapáson a lengyelek szereztek vezetést egy mezőnygóllal, Baksa Ferenc azonban hasonló módon, 45 yardról egalizált.

A vendégek a második negyedben több magyar hibát is kihasználtak, s két touchdwonnal (td) 16-3-as előnyre – egy extra pont kimaradt – tettek szert a nagyszünetre.

A pont nélküli harmadik felvonást követően a negyedik negyed elején a magyar válogatott Czirók Márton elkapott touchdownjával szépített.

A hazai csapat védelme egyre inkább elkapta a fonalat, így Bencsics Márk irányításával hamar a fordításért támadhatott újra az együttes. Egy hosszú drive végén Bencsics újra Czirókot találta meg a célterületen belül, s mivel a magyarok nem hibáztak jutalomrúgást, átvették a vezetést (17-16).

A lengyelek azonban összekapták magukat, s viszonylag gyorsan, nagyjából két perc alatt egy touuchdownnal újra előnybe kerültek, a kétpontos kísérletük nem sikerült (17-22).

A magyaroknak így két és fél percük maradt a találkozó megnyerésére, s Bencsics harmadik td-passzával – amelyet Szabolcska Balázsnak adott – történelmi sikert aratott a gárda (23-22).


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »