Első ízben szálltak fel amerikai harci repülők a Földközi-tengerről az Iszlám Állam ellen

Első ízben szálltak fel harci repülők Földközi-tengeren állomásozó amerikai anyahajóról, hogy légicsapásokat hajtsanak végre az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet állásai ellen a Közel-Keleten – közölte pénteken az amerikai haditengerészet.

Földközi-tengeri amerikai repülőgép-hordozóról nem indult támadás közel-keleti célpontok ellen 2003 óta, amikor kitört az iraki háború. A harci repülők az USS Harry S. Truman nevű anyahajóról szálltak fel, miután a hadihajó átkelt a Vörös-tengert és a Földközi-tengert összekötő Szuezi-csatornán. A haditengerészet nem közölte, az IÁ iraki vagy szíriai állásait támadták a gépek.

Egy magas rangú haditengerészeti illetékes közölte: a lépés szemléltette, hogy a hadihajó tartósan tud bevetéseket végrehajtani, még úgy is, hogy egyik térségből a másikba vonul át. Az USS Harry S. Truman jelentős szerepet játszott korábban is az IÁ elleni légicsapásokban, hiszen az elmúlt hónapokban a közel-keleti régióban cirkáló amerikai 5. flottában szolgált.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »