Elrendelték Piskorski előzetes letartóztatását

A varsói kerületi bíróság elrendelte a Moszkvával szimpatizáló Mateusz Piskorskinak, a parlamenten kívüli Változás (Zmiana) párt kémkedéssel gyanúsított vezetőjének három hónapi előzetes letartóztatását – jelentette pénteken az orosz TASZSZ hírügynökség.

A szerdán őrizetbe vett Piskorski egyik ügyvédje közölte, hogy nem tud részleteket megosztani a bírósági határozatról, amelyet a védelem valószínűleg meg fog támadni.

A bíróság szóvivője is megerősítette a határozatot, amely szerint Piskorski augusztus 16-ig marad letartóztatásban. A szóvivő közölte: a bíróság megállapította, hogy az eddigi bizonyítékok alapján megalapozott a kémkedés gyanúja Piskorskival szemben, és a törvényszék attól tart, hogy szabadlábon Piskorski elmenekülhet, vagy akadályozhatja a nyomozást.

A TASZSZ megjegyezte: a bírósági döntést megelőző tárgyalás zárt ajtók mögött zajlott, a politikus családtagjai, pártjának képviselői és újságírók sem mehettek be a tárgyalóterembe. Piskorskit három ügyvéd képviselte.

A lengyel sajtóban megjelent – hivatalosan meg nem erősített – kommentárok szerint a lengyel politikus Kína, illetve Oroszország javára folytatott kémkedéssel gyanúsítják.

Tíz évet is kaphat

Piskorski, aki korábban parlamenti képviselő és az Önvédelem (Samoobrona) radikális lengyel parasztpárt tagja volt, a Változás párt alapításával egy időben átvette az Európai Geopolitikai Elemzések Központja nevű agytröszt vezetését is. Az ukrán válság során gyakran bírálta Lengyelország külpolitikáját. Megfigyelőként, s egyben a TASZSZ orosz hírügynökség egyik tudósítójaként jelen volt a Krím félsziget orosz elcsatolását szentesítő 2014-es népszavazáson, valamint a kelet-ukrajnai szakadár „köztársaságokban” 2014 novemberében rendezett „parlamenti és elnökválasztáson”. Az ukrán titkosszolgálat (SZBU) ezért nemkívánatos személynek nyilvánította.

A Zmiana tagadja, hogy a párt vagy Piskorski bármilyen kapcsolatban lenne külföldi hírszerzéssel. A párt álláspontja szerint az ügy politikai indíttatású, és összefügg a júliusi varsói NATO-csúccsal, hiszen a Zmiana nem egyszer felszólalt Lengyelország NATO-tagsága ellen.

Tomasz Jankowski, a Zmiana főtitkára szerint Piskorski esete az első politikai letartóztatás Lengyelországban. Hangsúlyozta, hogy a pártja sosem volt, és sosem lesz semmilyen hírszerzés ügynöke. Amennyiben a kémkedés gyanúja beigazolódik, Piskorskit egytől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetik.

Piskorski állítólag kapcsolatban állt a jobbikos Kovács Bélával is, aki ellen a magyar Alkotmányvédelmi Hivatal tett feljelentést kémkedés gyanúja miatt – teszi hozzá a 24.hu.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »