Elrendelte az Országgyűlés a kvótaellenes népszavazást

Elrendelte az Országgyűlés a kvótaellenes népszavazást

Elrendelte kedden az Országgyűlés a kötelező betelepítési kvótáról szóló országos népszavazást. A parlament 136 kormánypárti és jobbikos igen szavazattal, 5 független képviselő nem voksa ellenében döntött a referendum elrendeléséről. A Jobbik részéről Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke vasárnapi sajtótájékoztatóján jelezte: bár támogatják szavazatukkal a kvótaellenes népszavazást, de sokkal izmosabb megoldásnak találnák az Alaptörvény-módosítást. A párt javaslatát azonban a Fidesz-KDNP még tárgyalni sem volt hajlandó az Országgyűlés Igazságügyi bizottságának hétfői ülésén.

Miről szól a kvótaellenes népszavazás?

A népszavazási kérdés úgy szól:

“Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”

A most elfogadott országgyűlési határozat arról is rendelkezik, hogy a népszavazás lebonyolítására legfeljebb mintegy 4,9 milliárd forint fordítható. Az indoklás szerint ebből 500 millió forint a korábban a Nemzeti Választási Iroda rendelkezésére bocsátott forrásból biztosítható.

A Kúria egy héttel ezelőtt utasította el a Nemzeti Választási Bizottság hitelesítő határozata ellen benyújtott jogorvoslatokat, ezzel lehetővé téve a népszavazást.

Az Országgyűlés most hozott határozatával szemben 15 napon belül lehet az Alkotmánybírósághoz fordulni, a testületnek 30 napja van a panasz elbírálására. A népszavazás elrendeléséről szóló határozatot a Magyar Közlönyben közzé kell tenni.

Az országos népszavazást a köztársasági elnök tűzi ki 15 napon belül, úgy, hogy az a kitűzés napját követő hetvenedik és kilencvenedik nap közé, és vasárnapra essen.

Orbán Viktor miniszterelnök február 24-én jelentette be, hogy a kormány országos népszavazást kezdeményez a kötelező betelepítési kvótáról.

Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter múlt héten azt mondta, előreláthatólag szeptemberben vagy október első napjaiban lehet megtartani a referendumot. A népszavazás szükségességét a kormány azzal indokolta: Brüsszel helyett csak a magyarok dönthetik el, hogy kivel akarnak egy országban élni.

A Jobbik izmosabb védelmet javasolt

Z. Kárpát Dániel országgyűlési képviselő, a Jobbik alelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett rá, hogy fél évvel ezelőtt Vona Gábor kezdeményezte az Országgyűlésben a népszavazás kiírását, de akkor a Fidesz lesöpörte az asztalról.

Z. Kárpát Dániel kijelentette: a Jobbik által javasolt Alaptörvény-módosítás gyorsabb, olcsóbb és „sokkal erősebb, izmosabb” lenne.

„A Fidesz-KDNP népszavazási kérdésének a végéről levesszük a kérdőjelet, odateszünk egy pontot, és az egészet beemeljük az Alaptörvénybe”

– érvelt a javaslatuk mellett a Jobbik alelnöke. Hozzátette: az Alaptörvénybe foglalt védelem Magyarországon a legerősebb jogi védelmet jelentené a bevándorlás ellen.

„Húzom az időt, akár még házszabálysértés árán is”

Az Országgyűlési Igazságügyi bizottságának hétfői ülésére a Jobbik benyújtotta az Alaptörvény-módosítást, a fideszes képviselők, a KDNP-és Rubovszky György bizottsági elnök felügyelete mellett azonban a hétfői munkanap sürgető teendőire hivatkoztak, és nem engedték napirendre venni az ellenzéki javaslatot.

„Azért ne vegyük napirendre, mert ha elutasítom a tárgysorozatba vételt, nem lehet vitatkozni a plenárison, és inkább húzom el az időt, akár még házszabálysértés árán is”

jelentette kiamit a HírTV rögzített is – saját magát és a kormánypártokat leleplezve a bizottság elnöke, Rubovszky György fideszes képviselőtársának az ülésteremben.

Vona vs. Orbán

A hétfői parlamenti ülésen is téma volt a Jobbik javaslata és a Fidesz kvótaellenes népszavazása. Vona Gábor, a Jobbik elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök keményen összecsaptak. Orbán cuki zsúrpubiknak nevezte a jobbikosokat, Vona szerint pedig világossá vált, hogy a Fidesz az ország problémáiról terelné el a figyelmet.

A Jobbik elnöke amellett érvelt, hogy a kvóta elutasításának alaptörvénybe foglalása a leggyorsabb, legolcsóbb és legbiztosabb lépés volna. Mindez egyezik a választók és a képviselők szándékával is, ezért veszélyes és felesleges népszavazást kiírni, ami 5 milliárd forintba kerül, hónapokig elhúzódik, ráadásul ha eredménytelen vagy érvénytelen lesz, annak rossz üzenete van.

Vona Gábor azt is kijelentette: a Fidesz számára a kvóta nem egy olyan veszély, amit el akar hárítani, hanem olyan, amit fenn akar tartani, ennek ellenére kérte a kormánypártot, hogy támogassák a Jobbik javaslatát és foglalják alaptörvénybe az elutasítást.

Orbán Viktor zavaros választ adott a pártelnökének, amikor azt mondta: a Jobbik Junkckerrel árul egy gyékényen, aki azt nyilatkozta, hogy az európai országok vezetőinek nem kéne a választókra hallgatniuk, hanem főállású európaiakként kéne munkálkodniuk. “Hiába udvarol Brüsszelnek, nem fogják Önt megkedvelni” – mondta.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »