Előzetesbe vágták az erőszakoskodó és tolvaj szomáliai „menekültünket”

Előzetesbe vágták az erőszakoskodó és tolvaj szomáliai „menekültünket”

A bíróság pénteken előzetes letartóztatásba helyezett egy 20 éves szomáliai férfit, aki szerdán különböző értékeket tulajdonított el egy XIV. kerületi szállodából.

Az M1 aktuális csatorna csütörtök este arról adott hírt, hogy a rendőrség szeméremsértés és lopás miatt vett őrizetbe egy menekültkérelemmel Magyarországon élő szomáliai férfit.

A XIV. és XVI. kerületi ügyészség indítványa alapján a Budai Központi Kerületi Bíróság döntött a férfi előzetes letartóztatásáról. A megalapozott gyanú szerint a külföldi férfi szerdán egy zuglói szállodai szobából értékeket vitt el, mintegy 80 ezer forint értékben.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a gyanúsítottal szemben emellett több más büntetőeljárás is folyamatban van. A közlés szerint a szomáliai férfinak nincs munkája, megélhetése, szállása, állandó tartózkodási helye nem biztosított, ezért – a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye miatt – indokolt a gyanúsított előzetes letartóztatása.

Az ügyben a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság folytatja le. Az M1 csütörtöki értesülései szerint a 20 éves férfi kedden a fővárosban szexuálisan zaklatott egy nőt, majd szerdán egy hotelből ruhákat, táskát és készpénzt lopott.

Az M1 úgy tudja, a fiatal férfi Etiópián, Szudánon és Egyiptomon keresztül jutott el Görögországba, majd a zöldhatáron illegálisan átlépve Magyarországra. A férfi tavaly nyáron adott be menekültkérelmet, és a menekültügyi hatóság október óta oltalmazottként tartja számon.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »