Előzetesbe került a pedofil zenetanár

Múlt hét elején vette őrizetbe a rendőrség H. Szabolcsot, majd előzetes letartóztatásba került. A paksi zenetanár tavaly molesztálhatott egy kislányt.

Előzetesbe került az a paksi zenetanár, aki egy tavalyi komlói táborban zaklathatott egy 12 éves kislányt – számolt be róla a Bors. A gyermek édesanyja februárban tett feljelentést azt követően, hogy beleolvasott lánya naplójába. A kislány vallomásában kifejtette: H. Szabolcs a gyerekek sátrában aludt, és először simogatta a kislányt, aztán ennél is tovább ment.

Múlt hét elején vették őrizetbe a tanárt, aztán előzetes letartóztatásba került. A Pesti Srácok szerint a zenésznek más áldozatai is voltak. „Először semmit sem vettem észre a gyereken, aztán furcsa volt, hogy Sz. folyamatosan írogatott a lányomnak, de arra álmomban sem gondoltam volna, hogy ezt milyen indíttatásból teszi” – fejtette ki a kislány édesanyja a portálnak.

A zenész Facebook-oldalán még idén májusban is táborozni hívott a Kelet-Mecsekbe. Mint a felhívásban olvasható volt: „olyan 7–14 éves lányok és fiúk jelentkezését várjuk, akik szeretik a csapatjátékot, akik éjjel-nappal izgalmas kalandokra vágynak, akik nem riadnak vissza a kihívásoktól!”


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »